2015. február 13., péntek

Az Aranycsapat


A következő bejegyzés a 11freunde.de német oldalon megjelent "Die Goldenen" c. írás magyar fordítása.
***

Buzánszky Jenő januári elhalálozásával eltávozott az egykor a világ futballját uraló legendás magyar válogatott összes tagja. Ideje, hogy közelebbről foglalkozzunk minden idők talán legjobb csapatával.





Mítosz, legenda, tragikum. Egyetlen csapatot sem karakterizál annyira ez a három szó, mint az 50-es évek magyar csapatát. Puskás, Hidegkúti, Kocsis - nevek, amelyeknek éppúgy helye van a futball kulturális emlékezetében, mint a német történelemben. Herbert Zimmermann (német riporter, aki az 54-es döntőt közvetítette) kölcsönözte nekik a hangját, a Wankdorf stadiont leszegett fejjel elhagyó ikon, Puskás, az arcát. Máig minden idők egyik legjobb csapatának számítanak a magyarok. A játék koronázatlan királyai, akik Wembleyben az angolok ellen, a 6:3-mal 105 ezer néző előtt ajándékozták meg ezt a sportot az első fénypontjával.


Hogyan tudta Magyarország megrázni a világot?

Ma a keret legismertebb játékosai Király Gábor, Dzsudzsák Balázs és Stieber Zoltán, olyan játékosok, akik meg sem közelítik a világszínvonalat. VB-n utoljára 1986-ban szerepeltek a magyarok. Tehát hogyan tudott egy ilyen kis ország, amely ma a futball világában nem jut túl a statiszta szerepén, majdnem egy évtizeden keresztül dominálni, a legyőzhetetlenség nimbuszát megszerezni és ilyen gyorsan újra eltávolodni a világszínvonaltól?

Az aranycsapat "mérföldkövei", az olaszok elleni 3:0 az 1952. olimpia nyolcaddöntőjében, az ezt követő tornagyőzelem (egy 2:0-ás győzelemmel a döntőben Jugoszlávia ellen) és a 6:3 Anglia ellen 1953-ban, ismertek. Akárcsak az a tény, hogy Magyarország 4 éven és 32 tétmérkőzésen keresztül veretlen maradt. Marad a kérdés a magyarok túlerejének és annak végének okairól.



Sztálin befolyása a magyar foci-mítoszra

A nyomozást 1946-ban kezdjük. Európa romokban áll és mindenhol érezhetőek a Holokauszt sokkoló hatásai. A nyugati szövetségesekkel szemben egy olyan ember áll, aki egy évtizedekre fennálló szakadékot teremt a győztesnek deklarált országok közé és közvetetten a magyar futballra is befolyással lesz: Joszif Sztálin



Magyarország már 1945-ben nyögte a Szovjetunió fennhatóságát, amely a kommunizmusban látta az új Európa egyik oszlopát. A szovjet intézkedések első áldozatai: a magyarországi németek. Első lépésben sok ezer ember vagyonát sajátították ki önkényesen, olyanokét is, akik nem tudták bizonyítani "demokratikus és hazafias" világnézeteiket. A következő lépésben minden olyan németet kitoloncoltak volna Németországba, aki 1941-ben felvette a német állampolgárságot vagy visszacsináltatta a neve magyarosítását. Összességében a Sztálin által irányított és a potsdami konferencia által felhatalmazott Magyarország a német származásúak mintegy felét kiutasította, a másik fele elvesztette az állampolgárságát. Egészen a 80-as évekig a németek, akik csak 1956-ban kapták vissza a személyi igazolványaikat, diszkriminációnak voltak kitéve.



Ki volt Purczeld Ferenc?


A sok magyarországi német egyike volt Purczeld Ferenc. Purczeldet nem toloncolták ki, ez egyrészt szerencse volt, másrészt egy sztálinista funkcionárius korán feljegyezte a 19 éves válogatott és kispesti csatár tehetségét. Ha a sztálinisták tudták volna, hogy Purczeld később antikommunista kinyilatkoztatásokat tesz és mindvégig elutasítja Sztálint, valószínűleg rögtön kidobták volna az országból. De nem tették és Puskás a magyar nevén világsztár lett, akit egy lélegzetvétel alatt említenek Maradonával és Pelével.



Hogyan támogatta a rezsim a válogatottat?


Az őrnagynak becézett Puskás mellett még Kaltenbrunner Ferdinand (Hidegkuti Nándor) és Alexander Wagner (Kocsis Sándor) személyében a csapat legjobb és legmeghatározóbb tagjai is német származásúak voltak. Mindegyikük Magyarországon maradhatott és ezzel vált csak lehetségessé a magyar aranycsapat zsenialitása. Ellentmondásos, hogy Sztálin a kommunista birodalom vágyott és előirányzott sportsikerét majdnem önmaga akadályozta meg.


Mielőtt rátérnénk az aranycsapat felettébb érdekes taktikai komponensére, további két faktort kell figyelembe vennünk, amely a háború után magyar futballt oly csillogóvá és hatalmassá tette.


A futballistáknak is köszönhető, hogy a forradalom csak 1956-ban tört ki


Először is itt van a magyar nép. A háború hosszú szenvedései és a nemzetiszocialista elnyomás után, Sztálin Magyarországon bevezette a kommunizmust. Az 1949-es alkotmány alapján megszüntették a hatalmi agák megosztását és szovjet mintára egy paraszt- és munkásállamot alapítottak. Hamar megkezdődött az ellenállás. Értelmiségiek és egyetemisták alkották a radikális magját annak a mozgalomnak, amelyet a magyar nép túlnyomó része támogatott. Hogy a forradalom csak 1956-ban tört ki és tört fel teljes dühvel, az a focistáknak is volt tulajdonítható, hiszen a futballőrült embereknek reményt adott és gittként működött a nép és a kormány között.

Az aranycsapat teljes támogatást kapott fentről és lentről. A rezsim hadsereg-klubokat alapított, amelyek tehetségeket neveltek és ezzel lerakták a későbbi 1954-es csapat alapjait. A nép az érzelmeivel járult hozzá döntően a mámoros futballhoz. A berni döntőben elszenvedett vereség okozta trauma mélységéről és ugyanakkor a futball szerepéről a nép köreiben Grosics Gyula ír könyvében: "Hetekig féltem kilépni az utcára. A vereség után láttam az emberek szemében a vádakat és a csalódást. Ez a vereség bekövetkezhetett volna a VB előtt vagy után, hogy pont a döntőben történt meg, ezt nekünk senki nem bocsátotta meg."



Hét válogatott egy klubból

Másfelől persze minden nagy csapat quintesszenciáját kell nagyító alá helyeznünk: a játékosanyagot. Ugyanis minden kétséget kizáróan egy faktor volt elsősorban útmutató: az a szerencse, hogy egy csapatban egy sor kivételes futballista jött össze, akik összeszokott egységként léptek fel.

Az 1954-es VB idején hét válogatott játszott együtt a Honvéd csapatában. 

A kiemelkedő játékos és kapitány Puskás mellett további hat világklasszis állt Sebes edző rendelkezésére: Grosics, Lóránt, Bozsik, Czibor, Hidegkuti és Kocsis. Az elit kör hetedik és legjobb játékosa Puskás Ferenc volt, a labdazsonglőr, gólvágó, minden idők legjobbja - ez a ballábas a futballtörténelem egyik legnagyobb alakja. Számokban: 597 gól tétmeccsen a Honvéd, Real és a magyar válogatott színeiben.


Miképp forradalmasították a taktikát a magyarok


A magyar dominancia utolsó faktora kétségtelenül a fölényes taktikájuk volt. Norbert Höflingnek ma nehéz dolga lenne. Erőteljes és széles felépítésű középcsatárként, aki egyéni csatákat vívott őrzőjével és akinek mozgásterülete az ellenfél 16-osára korlátozódott, ez a román játékos ma a valódi 9-es kihalófélben lévő fajtájáról szóló vita középpontja lenne. Nem így 1948-ban. Höfling az MTK színeiben 24 meccsen 23 gólt szerzett. A WM-rendszerben mintha a középcsatár szerepére teremtették volna. Egyszeriben minden felgyorsult, bejelentkezett a Lazio és a magyarok gólvágója távozott. Bukovi Márton, az MTK trénere mindig is vizionárius volt. Az 1903-ban született edző, aki maga is játszott 11 meccset címeres mezben, jól olvasta a játékot. Miután nem tudta pótolni Höfinget, új taktikát talált ki. Visszavonta a középcsatárt és ezzel kiküszöbölte a kerete gyengéjét, egy igazi középcsatár hiányát. Hidegkuti Nándor, aki ezt a szerepet később tökéletesítette és 1953-ban az angolok ellen kiállta a mesterpróbát, ezt emígy írta le: "A középcsatár egy védővel a nyakában egyre nehezebb helyzetbe került, így alakult ki az ötlet, hogy visszavonjuk a 9-est oda, ahol több helye volt."



Egy teljesen új játékrendszer

A két beljebb húzódó összekötő mögötti szabad szellemű csatár a legtöbb ellenfél védelmét megoldhatatlan feladat elé helyezte, mivel ezek szigorúan emberőrzésre voltak betanítva.

A 9-es visszavonásával az egyik fedezet hátravonult, a másik pedig Palotás mellé, így időnként egy 4-2-4 alakult ki, egy olyan rendszer, ami ruganyosság és támadóerő tekintetében az ötvenes évek hajnalán párját ritkította. A válogatott edzője Sebes Gusztáv átvette Bukovi rendszerét és a válogatottat is az M-M -rendszerben játszatta, Palotással a visszavont 9-es szerepében és Hidegkutival jobbszélsőben.

Az 1952-es olimpiai arany megnyerésekor a magyar csapat oszlopai a következők voltak: Puskás, Kocsis, Palotás és Bozsik.

1952 szeptemberében Hidegkutit ebben a visszavont 9-es szerepkörben cserélték be 0:2-es állásnál Svájc ellen és a magyarok még 4:2-re nyertek. Kész volt a puzzle utolsó része, ami még hiányzott az egyedülálló prémium-csapat nemesítéséhez. "Tökéletesen kitöltötte a szerepkörét, a támadó középpályán helyezkedett, remek passzokat adott, megzavarta az ellenfél védelmét és fantasztikus szólói voltak, amelyeket maga fejezett be lövésekkel" - írta később Puskás a szárnysegédjéről. 



A legendás 6:3 az angolok ellen

Ez a taktikai forradalom hozta el a világ futballjának következő nagy mennydörgését. A hazai Wembley stadionjukban addig veretlen angolokat 1953. november 23-án 6:3-mal szedték szét. Az angolok szánalomra méltó középfedezete, Harry Johnston teljes tanácstalanságba esett. Ha követte Hidegkutit, a háta mögött egy űrt hagyott, amelyet a hivatalosan összekötőként szereplő Puskás és Kocsis kegyetlenül kihasználtak. Ha elengedte ellenfelét, Hidegkuti átvehette az irányítást és előretöréseivel létszámfölényt és ezzel kettős túlterhelést tudott kialakítani.

Hidegkuti háromszor talált be és bemutatta, miért volt az övé a Sebes-szisztéma legfontosabb személyi döntése. Ez olyan win-win helyzet volt, amilyen ritkán fordul elő a futball világában. Egy kiváló egyéni játékosokból álló csapat és az évtized öt legjobbja játssza a legkorszerűbb játékrendszert -mesebeli konstelláció.



Hogyan esett szét az Aranycsapat


Mindez még érthetetlenebbé tette az 1954-es VB-n a döntőben elszenvedett vereséget. A berni stadion sarában, amely a magyarok kombinációit akadályozta, a magyarok 3:2-es vereséget szenvedtek és egy teljes ország mély gyászba borult.

A magyarok arroganciája és Horst Eckel, aki Hidegkutit emberfogásba vette, elrontotta az aranycsapat álmát, előre vetítette a véget.



Puskást szidták, az edző fiát megverték


A következmények fatálisak voltak. Erőszak miatt félelemből a Svájcból hazatérő csapat buszát még Budapest előtt átirányították. Puskást a bajnoki mérkőzéseken szidták, Sebes edző fiát megverték. A népharagnál is súlyosabb volt a rezsim hűvös és embertelen reakciója. Grosics Gyula így emlékszik: "Néhány kilométerrel Budapest előtt délben hirtelen le kellett szállnunk, edzőtáborba vittek minket, amit egész nap nem hagyhattunk el. Este eljöttek a legmagasabb rangú politikusok, Rákosi Mátyás, a kommunista párt főtitkára, úgyszintén a belügy- és hadügyminiszter valamint az ÁVH emberei. Rákosi beszédet tartott, hogy a második hely is szép teljesítmény és még azt is mondta: senkinek közületek nem kell félnie, hogy megbüntetik ezért a mérkőzésért. Még bennem van a hangjának csengése. Amikor kimondta ezeket a szavakat, tudtam, hogy pont az ellenkezőjét jelentik. Tudtam, hogy valami borzalmas fog történni. Sokszor kerültem összetűzésbe az ÁVH-val, most úgy éreztem, veszélyben vagyok. Tudtam, hogy kinéztek maguknak, igazam lett."

Négy hónappal a VB után Grosicsot letartóztatták és hazaárulással vádolták meg. Édesapja elvesztette a munkáját, őt magát egy vidéki klubhoz, a Tatabányához helyezték át. 13 hónappal később felmentették, 1957-ben még egyszer kihallgatták. Lórántot és Bozsikot is rövid időre lefogták.


Egy ízelítőt már 1954-ben közvetlenül a döntő után kaptak, amikor emberek tömegei lepték el az utcákat és dühüket egyaránt a rezsim és csapat ellen irányítottak. 1956-ban az aranycsapat védőpajzsa nélkül elkövetkezett a felkelés ideje a sztálinizmus ellen. Miután a szovjetek több mint 3000 halottal véresen leverték, Puskás és mások egy válogatott meccs keretében elmenekültek az országból. Puskás a Realhoz ment és világsztár lett, Kocsis és Czibor a Barcelonába. A bálványok távoztak, az ország hangulata a szerencsétlenül végződött forradalom után pedig a mélyponton volt. Miután Sebest 1957-ben menesztették, végleg véget ért egy éra és egy országot megfosztottak az álmától. Ez egy olyan trauma, amelyet Magyarország máig nem hevert ki.



Halál a Wankdorfban

Az aranycsapattal együtt meghalt egy szabad, ragyogó Magyarország gondolata is. Egy olyan országé, amely előbb sporthatalommá, majd később gazdasági hatalommá is válik. Egy demokratikus társadalomé, amely előbb a sporthőseire büszke, majd a politikaiakra is. Helmut Rahn gólja hasonlóan erőszakos véget vetett egy sportévtizednek, mint a szovjetek lövései a nép felkelésének. Annak ellenére, hogy 1954 után egy további veretlenségi sorozat következett, a berni Wankdorf stadionban meghalt egy csapat, amely mindig büszke volt rá, hogy a magyar nemzetet képviseli és örömöt okoz neki.

2014. június 13-án meghalt Grosics Gyula, aki egykor oly imponálóan őrizte az aranycsapat kapuját. Egy hónappal a német-argentin VB-döntő előtt. Magyarország már a selejtezőkben elbukott, többek között egy Hollandia elleni 1:8-cal. Ez év január 11-én pedig az újságok a csodálatos, a világot domináló magyar csapat utolsó tagjának halálát jelentették: Buzánszky Jenőét. Az aranycsapat most már történelem. Egy csodálatos történet. Azonban happy end nélkül.


Fordította: Tóth Gábor
Az eredeti, német nyelvű írás ITT olvasható.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése