2014. szeptember 21., vasárnap

Futballárium Barcelonában

A barcelonai magyar étteremről már olvashattatok korábban a blogon, most pedig, miután az egyik tulajdonos kivált a cégből, egy újabb izgalmas ötlettel állt elő: a Camp Noutól 200 méterre megnyitotta különleges bárját, melynek falán Kubala, Czibor és Kocsis portréja tekint le a vendégekre. A részletekről és az indíttatásról Büki Pétert, a Futballárium megálmodóját kérdeztem.



Honnan jött az ötlet az újabb étterem megnyitására?

Mindig álmom volt egy focibár létrehozása és mivel egyre nagyobb lett az érdeklődés a magyarok, illetve nemzetközi részről is, kinőttük a magyar éttermet. Persze közrejátszott az is, hogy a sógor (az étterem tulajdonostársa - a szerk.) nem nagyon érti a focit és így minden szempontból megérett az idő a váltásra. Hosszas keresgélés után találtunk egy korrekt helyet a Camp Nou-tól 200 méterre és immár 1 hete ott várjuk a vendégeket.


Milyen nemzetiségű vendégeket vártok a bárban és milyen típusú ételekkel?

Mindenféle vendéget várunk, de szerencsére egyre több a magyar vendég. Aki közülük 3-4 napra jön, először a spanyol konyhát részesíti előnyben, de utána már a hazai ízeket igényli. Sokféle ember jön meccsek alkalmával: jöttek ausztrálok, angolok, oroszok, horvátok és természetesen a helyiek, akik mind-mind megcsodálják a helyünket.

A bárban 4-5 féle magyar étel lesz, ezenkívül természetesen spanyol és katalán konyha is, illetve van menü, ami itt kicsit más, mint otthon. Kaptunk felkérést Angliából, hogy többen jönnének mérkőzésekre, ezért egy pár angol ételt is tervezünk felvenni az étlapra.



Van érdeklődés Barcelonában a régi idők focija iránt?

Felfestettük az étterem falára Kubala, Kocsis, Czibor portréját és külön másik falra pedig az Aranycsapatot. Nagyon jól sikerült! Már nem tudnám megmondani, hogy a munkálatok alatt és azóta is mennyi ember jött be csak emiatt és csodálta meg Őket. Leginkább Kubala tetszett nekik, de természetesen sokan ismerik a mágikus magyarokat is. Nagyon jó érzés és büszkeséggel tölt el beszélni az Aranycsapatról, Grosicsról, Puskásról vagy éppen a Vas megyei születésű (így földim) Lórántról is. Nagyon is érdekli őket: figyelnek, hallgatnak, kérdeznek. Jó ilyenkor képviselni az országomat, hisz ők nem tudnak sokat rólunk, de így rajtam keresztül Magyarországot is megismerik egy kicsit.




Milyen tárgyak kerülnek kiállításra az étteremben?

Szeretném, hogy a bár egy kicsit múzeumként is működjön. Sokféle sál és mez látható nálunk szerte a világból. Dedikált mezek és dedikált fényképek az Aranycsapat korából, futballcipők, az Aranycsapat borsorozat stb.

Az étterem mellett foglalkozunk Barcelona meccsjegyek értékesítésével, teljes körű ügyintézéssel (szállás, meccsjegy, városnézés, idegenvezetés stb.). Mindenkit szeretettel várunk!

További képek:







 A bár címe: Barcelona, Carrer de Benavent 7.
Elérhetőség: Büki Péter +34 603 134 441, +36 20 200 91 73

2014. szeptember 19., péntek

Fenyvesi doktor

1941-ben, nyolc évesen kezdtem, már ha futballnak lehet nevezni a rongylabdát, amit egyik szomszéd gyerek gyártott harisnyákból. Egyébként igen ügyesen tudta tömködni a rongyot, hogy minél gömbölyűbb legyen. 



Közvetlenül a jánoshalmi pálya mellett laktunk, de apám nem lelkesedett  érte, hogy folyton odajártunk, Mindig a munka volt az első, s csak ha maradt idő, akkor focizhattunk. Persze, mi reggeltől estig azt csináltuk volna. Utcai bajnokságokat rendeztünk, Franek Béla barátom, aki egy osztállyal feljebb járt, még igazolásokat is gyártott kartonpapírból, tehát én már nyolc éves koromban "igazolt" játékos voltam. 

Akkoriban Jánoshalmának NB III-as csapata volt, a déli csoporthoz tartozott, Szabadkára, Óbecsére, Újvidékre, Zomborba, Apatinban járt a csapat - többnyire teherautóval, ők pedig hozzánk ugyanúgy. Mi, gyerekek az itthoni mérkőzések -sőt ha lehetett, edzések- idején is mindig a pálya szélén álldogáltunk, néztük a nagyokat, s az volt a legboldogabb, aki visszarúghatta nekik a guruló labdát.

(Szále László: Fenyvesi doktor - 60 év a Fradiban)

2014. szeptember 16., kedd

Sárosi-emléktábla avatása

Dr. Sárosi György születésének évfordulóján emléktáblát avattak a Budafoki út 10/b szám alatt Budapesten abban a házban, ahol Sárosi felnőtt.

Soha nem titkoltam, hogy a ferencvárosi legenda miatt kezdtem el komolyabban érdeklődni a régi magyar foci iránt (erről bővebben itt olvashattok), így nem volt kérdés, hogy ott a helyem a 11. kerületi ünnepségen. 


Az emléktábla avatáson beszédet mondott a kerület polgármestere, Orosz Pál, az FTC Zrt. vezérigazgatója, Rudas Ferenclegidősebb magyar válogatott labdarúgó, az FTC Baráti Kör elnöke, valamint a Sárosi család részéről dr. Sárosi László.

A magam részéről örültem volna, ha kicsit többen részt vesznek a rendezvényen, ugyanakkor tudom, hogy a régmúlt labdarúgása csak egy nagyon szűk réteget érint. De mivel Titeket biztosan érdekel, hoztam néhány képet a ma délutánról.



Rudas Ferenc és dr. Springer Miklós megkoszorúzza az emléktáblát


dr. Fenyvesi Máté

Rudas Ferenc dedikál


A Fradi Média összefoglalóját az alábbi linkre kattintva nézhetitek meg:

Emléktábla avatás a Sárosi-család tiszteletére 


És ha további érdekességeket szeretnétek olvasni Sárosiról, íme néhány korábbi bejegyzés:



2014. szeptember 10., szerda

Miért nem játszott Sándor?

Az 1954-es világbajnoki csapatból sokan hiányoltál Sándor Károlyt. Összegyűjtöttem néhány nyilatkozatot Sebes Gusztávtól, hogy miként vélekedett Sándor kihagyásáról. 

forrás: hetek.hu

Sebes Gusztáv az Örömök és Csalódások című könyvében:

Végül is Sándor maradt ki a listából. Sándortól kizárólag egy poszton, a jobbszélen várhattunk olyan teljesítményt, amilyenre világbajnokságokért folyó küzdelemben számítani kellett. Viszont a jobbszélre – és egyúttal a csatársor két-három, esetleg négy másik posztjára – rendelkezésre állt Budai II., Tóth J., Czibor, Csordás, Machos, sőt Hidegkúti is. A sokoldalúság nagy előny a nemzetközi mérkőzéssorozatokon! …Így hát semmiképpen sem játszhatott a világbajnokságon, jelenléte mégis hasznosnak bizonyult. Mint megfigyelő, sokat járt ellenfeleink edzéseire, mérkőzéseire és sok értékes tapasztalattal segítette játékostársait, akik kivétel nélkül szerették segítőkészségéért, vidámságáért.

Sebes később ezt nyilatkozta a Magyar Labdarúgás c. könyvben, 1955-ben: 
     
Ugyancsak idetartozik, hogy Sándor Károlyt  –aki szintén velünk volt– mint utólag kiderült, súlyos hiba volt be sem nevezni a VB-re.

 És egy újabb nyilatkozat a szövetségi kapitánytól:

A több poszton is használható, Sándornál pár évvel fiatalabb, de már harminchét évesen elhunyt budafoki Csordás Lajos halála miatti megrendültségében ugyanis ezt mondta [Sebes]: „most már bevallhatom, ha az 1954. évi svájci világbajnokságon van bátorságom [Csordást] a jobbszélre állítani miénk lehetett volna a Rimet Kupa…” Sapienti sat. 
(Borsi-Kálmán Béla: Az Aranycsapat és a kapitánya)

És a kérdések, amiket mindenki feltett már, de válaszok alig-alig érkeztek:

"Miért nem nevezték az élet legjobb formájában lévő, huszonhat éves, erőtől duzzadó Sándor Károlyt, akinek egyéni akcióira épp a döntőben lett volna a legnagyobb szükség, amikor a hadrend megbomlott már, és ki-ki huszáros rohammal, jórészt egyéni bravúrral, egyedül akarta bevenni a német hadállásokat? Miért nem gondoskodnak megfelelő tartalék balösszekötőről, mondjuk a régi játékerejét lassanként visszanyerő Szuszáról? Miért nem játszott inkább Palotás Péter a döntőben, aki már több alkalommal is sikeresen helyettesítette Hidegkutit, Kocsist és Puskást is, és feltétlenül élvezte társai bizalmát? Miért ingott meg 1954 elején Sebes bizodalma Budaiban (a brazilok elleni súlyos sérüléséig a nála csupán egy évvel fiatalabb Tóth József volt a válogatott állandó jobbszélsője), s miért nem volt elég ellen visszaszerzésére az „uruk” ellen mutatott meggyőző játék? És végül, miként került ismét a csapatba Tóth Mihály (1926-1990)? … S persze, nem utolsósorban milyen szerepe volt a történésekben Puskás hiúságának? Csupa olyan kérdés, amely azóta is foglalkoztatja a labdarúgást szerető közvéleményt. Válasz, kielégítő magyarázat pedig a legendák természetéhez illően nincs, s már nem is nagyon lehet.
Abban viszont biztosak lehetünk, egyikük sem mondott el mindent-sem azok, akik meghaltak, sem azok, akik még élnek.
S ez talán így is van rendjén."

(Borsi-Kálmán Béla: Az Aranycsapat és a kapitánya)