2013. november 30., szombat

Berendi Pál – labdarúgó legenda a Fáy utcából

Berendi Pál 1932. november 30-án született Budapesten. Labdarúgó pályafutását a Goldberger SE csapatában kezdte 1946-ban, 1952 év elején pedig a Budapesti Vasashoz szerződött a keménységéről is híres fedezet.

Pali bácsi, hogyan kezdődött a „profi labdarúgó pályafutása”?
- Az egész mintha csak ma történt volna, 1952 legelején igazoltam a piros-kékekhez, és már a tavaszi első fordulóban pályára is léptem bajnoki labdarúgó mérkőzésen.

Tudomásom szerint a bemutatkozását követően szinte kirobbanthatatlan lett a csapatból. Igaz ez?
- Ön nagyon jól tájékozódott, hiszen 1968-ig pontosan 382 mérkőzésen léptem pályára a magyar első osztályban. Ez a szám azért is magas, mert abban az időben csak tizennégy csapatos volt az NB.I.

És a magyar válogatottban hány mérkőzés szerepel a neve mögött?
- A válogatottban 24 alkalommal szerepeltem, amire a mai napig nagyon büszke vagyok. De úgy érzem hogy a tudásom alapján akár jóval több mérkőzés is juthatott volna nemzeti színekben.

Ezt hogy érti?
- Ennek a dolognak két összetevője is van…

Türelmesen hallgatom.
- Először is az „Aranycsapat” idején nem volt könnyű bekerülni a válogatottba, nekem is „csak” 1956-ban sikerült, pedig már az 1952-es Helsinki olimpiára készülő keretben is szerepeltem. Bemutatkozásom a Népstadionban 100 ezer néző előtt a jugoszlávok elleni 2-2-re végződő mérkőzésen történt (1956.április 29.-én így állt fel a magyar nemzeti csapat: Gellér-Buzánszky, Mátrai, Lantos-Bozsik, Berendi-Budai II, Kocsis, Tichy, Puskás, Fenyvesi). Másrészt, amikor csúcsformában játszottam akkor bizonyos okok miatt mellőzött lettem a nemzeti csapatnál, de erről nem szívesen beszélnék.

Mondana azért mégis valamit?
- Annyit tennék hozzá az előbbiekhez, hogy azokban az években szinte mindig én voltam a legjobb a posztomon, sőt az 1960-61-es szezonban az „év labdarúgójának” választottak Magyarországon védőjátékos létemre! Ennek ellenére az 1962-es chilei világbajnokságról csak álmodhattam, hiszen utolsó alkalommal 1960-ban Belgium ellen szerepeltem a magyar válogatottban.

Az 1958-as labdarúgó világbajnokságon viszont játszott, mi is történt akkor?
- Ez hosszú történet, vágjunk bele. A világbajnokság nagyon rosszul sikerült számunkra, pedig az előjelek mást mutattak. Válogatottunk, az „Aranycsapatból” megmaradt játékosokkal, illetve néhány új labdarúgóval kiegészülve vonult be a Tatai edzőtáborba. A hangulat kiváló volt, úgy éreztük, sokat hozhatunk ki magunkból. Hát így utaztunk el a svédországi világbajnokságra ahol végül négy mérkőzés jutott nekünk (sorrendben: Wales 1-1, Svédország 2-1-es vereség, Mexikó 4-0 ide és végül a rájátszás a csoportból való továbbjutásért ismét Wales ellen 2-1-es vereség) és kiesés a csoportból. Én két mérkőzésen játszottam (a Wales elleni első mérkőzésen és Svédország ellen).

Mi vezetett a kieséshez?
- Két mérkőzést emelnék ki. A svédek ellen nagyon gyengén játszottunk de még így is lett volna lehetőségünk. Történt ugyanis, hogy 1-0-ás Svéd vezetésnél a második félidő elején Tichy Lajos óriási gólt lőtt (kapufáról pattant be de a játékvezető valószínű kapufának látta és nem ítélt gólt), mi már kezdtünk ünnepelni, a svédek viszont az ellentámadásból fél perc múlva betaláltak, 2-0. Ezek után mi még rúgtunk egy gólt, a svédek viszont elhibáztak egy 11-est, a vége így lett 2-1-es svéd győzelem. A másik mérkőzés a walesiek elleni rájátszás amikor is hibát hibára követtek el a fiúk, a legnagyobb hiba viszont 1-1-es állásnál történt, Grosics és Sárosi nem értették meg egymást, Grosics Gyula rosszul vagy rosszkor gurította ki a labdát Sárosinak, de az már nem jutott el hozzá, mert a walesiek támadója Medwin rácsapott és a kapuba vágta a labdát. A végeredmény 2-1 oda, mi pedig utazhattunk haza a Vb-ről.

A magyar válogatottról már beszéltünk, most mondanék önnek egy szót: Vasas. Mit jelent ez önnek?
- Örök szerelem számomra ami meghatározta, illetve meghatározza egész életemet. Itt lettem igazi futballista, ezzel a klubbal nyertem bajnokságokat, magyar kupát, nemzetközi kupákat. Itt lettem elismert és megbecsült ember. Sok szép emlékem fűződik e klubhoz ahová a mai napig kötődök.

Említene néhány mérkőzést vagy eseményt?
- Természetesen, szinte minden a fejemben van. Elsőként az 1956-os Közép-Európai-Kupagyőzelmet említeném, amikor három mérkőzésen dőlt el a kupa sorsa mivel az itthoni döntetlen után Bécsben is döntetlent játszottunk a Rapid Wien ellen. A harmadik mérkőzésre a Népstadionban került sor több, mint 100 ezer néző előtt. A Vasas – Rapid végeredménye 9-2 volt, és a kupa a miénk lett. Az ezt követő esztendőben aztán bajnoki cím (ami a klub történetének az első bajnoki címe volt) és ismét megnyertük a KK-t. Az 1957-58-as szezonban aztán a BEK-ben vitézkedtünk egészen az elődöntőig, ahol aztán a címvédő Real Madrid állított meg minket (Madridban kikaptunk 4-0-ra aztán itthon a Népstadionban 2-0-s győzelmet arattunk). Kiemelném még az 1960-61 és az 1961-62-es csapatunkat, itt már beépültek azok a fiatalok akik az 50-es évek végén kerültek a csapatba ( pl. Mészöly, Farkas, Ihász ), bombaerősek lettünk. Később nyertünk még két bajnokságot és két KK-t. Amik még szép emlékek, azok a Dél-Amerikai utazásaink, azok közül is a chilei Hexagonal torna 1968-ban, amit veretlenül nyertünk meg, de ez már labdarúgó játékos pályafutásom legvégére esett.

Most pedig beszélgessünk néhány személyes dologról, sztoriról. Ki adta önnek a „Botond” becenevet és miért?
- A becenevemet Illovszky Rudolf ragasztotta rám, keménységem és harciasságom miatt még valamikor az 50-es években.

Honnan ez a kemény mentalitás?
- 10 éves korom körül szinte minden télen jégkorongoztam a nálam jóval erősebb, idősebb srácokkal. Talán onnantól fogva lettem harcias és kemény.

Volt labdarúgó példaképe vagy olyan játékos akire felnézett?
- Ez nehéz kérdés hiszen sok kiváló futballista volt akkortájt. Ha viszont egy személyt kell megneveznem akkor Hidegkuti Nándor nevét említeném. Egy szóval jellemeztem volna őt: „világklasszis” és ebben minden benne foglaltatik, az ő játéka tetszett a legjobban.

Úgy tudom Puskás Ferenccel is kimondottan jó volt a viszonya.
- Ez így volt.

Megosztana velem egy történetet?
- Egy sztori a sok közül: A válogatott kerettel készültem amikor az öltözőben szoba került hogy kinek mennyi a havi fizetése. Abban az időben a válogatott játékosok fizetése egytől-egyig kétezer forint körül mozgott és más dolguk nem volt „csak” edzésre és mérkőzésre jártak. Ennek ellenére én általában délig a munkahelyemen tartózkodtam és utána mentem edzésre, mindezt nyolcszáz forinttal jutalmazták havonta. Mikor ezt társaimnak elmondtam azt hitték viccelek, de én mondtam ha az kell nekik én a fizetési papíromat is megmutatom nekik. Erre „Öcsi” közölte hogy ez így nem mehet tovább és közbenjárásával (ő volt közülünk akinek szinte mindenhova bejárása volt és mindent el tudott intézni, hiszen Ő volt Puskás Ferenc az „Aranycsapat” kapitánya) egy nap alatt duplájára emelték a fizetésemet.

Szép kis történet! Lépjünk egyet. Ön sohasem vágyott rá hogy külföldi nagycsapatban játsszon?
- Nem. Pedig voltak ajánlataim elhiheti.

Megkérném említsen egyet.
- A Vasassal külföldön játszottunk amikor is két úr megkeresett a Real Madrid részéről.

Ki volt az a két úr?
- Östreicher Emil és Santiago Bernabéu.

Mi történt ott és akkor?
- Közölték velem, szeretnének a Real Madrid mezében látni és hogy ezt nyomatékosítsák, aláírásomért felajánlottak 100 ezer dollárt. Az akkor óriási összeg volt, rövid gondolkodás után megköszöntem és visszautasítottam az ajánlatot.

Miért?!
- Ha akkor én kint maradok, a családomat biztos hogy meghurcolták volna itthon, továbbá én a Vasasban nagyon jól éreztem magam, és nem szerettem volna egy év eltiltást sem.

Végül még egy kérdés. Labdarúgó játékos pályafutása befejeztével, edzőként több csapatnál is megfordult. Volt-e kedvenc tanítványa?
- Igen. Több játékos is van aki közel állt illetve áll a szívemhez, de a kedvenc az mindig is Izsó Ignác volt, akivel többek között együtt dolgoztam amikor Illovszky Rudolf segédedzőjeként dirigáltam az 1976-77-es, mai napig az utolsó bajnokcsapatát a Vasasnak.

(Az 1961-62-es bajnokcsapat.)


Berendi Pál játékosként 5-szörös magyar bajnok, 1-szer nyert magyar népköztársaság kupát illetve 4-szer közép-európai kupát. Pályafutása alatt és után számtalan egyéni díjat, elismerést kapott. Ezek közül kiemelkedik az „év labdarúgója” cím 1960-61, a Sportszerűségi díj 1967-ből és az Életműdíj 2007-ből. Még aktív játékosként megszerezte az edzősködéshez szükséges papírokat és 1968-tól a Vasas utánpótlásnál kezdte edzői karrierjét. Később megfordult vezetőedzőként a Budapesti Spartacusnál, Budaörsön, és a BEAC-nál. Ezután évekre ismét a piros-kékeknél tevékenykedett Illovszky Rudolf segédjeként a nagycsapatnál. Aztán Kuvait következett ahol az egyik klubcsapat kispadján töltött két évet. Magyarországra hazatérve ismét szeretett klubjánál a Vasasnál kezdett dolgozni és azóta is teszi ezt töretlenül, jókedvvel a mai napig.

2013. november 28., csütörtök

A győztes csapat fogadtatása (1953)

Sokat olvastunk már a dicsőséges 6:3-ról, tudjuk az összeállítást, a góllövők nevét stb. De arról csak kevés képet látni, miként fogadták hazatérése után a győztes magyar válogatottat. Én most hoztam néhány fotót az MTI archívumából:

Az évszázad mérkőzése – a magyar labdarúgó válogatottat Londonból hazahozó, feldíszített vonat. MTI
Fotó: Bojár Sándor

Az évszázad mérkőzése – a képen: a Londonban győztes labdarúgók érkezése a Keleti pályaudvarra, balról Budai II László, Lantos Mihály, Hidegkuti Nándor és Puskás Ferenc. MTI Fotó: Bojár Sándor

Az évszázad mérkőzése – a Londonban győztes labdarúgók érkezése a Keleti pályaudvarra, középen Bozsik József autogramokat kérő úttörők gyűrűjében. MTI Fotó: Bojár Sándor



Kapcsolódó írások:

2013. november 27., szerda

„Ferencváros-Újpest rangadó”

2010-ben volt egy sporttörténeti kiállítás a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjteményben „Ferencváros-Újpest rangadó” címmel, amely a két hazai focicsapat egymás elleni meccseit dolgozta fel. Rengeteg fotóval és egy exkluzív filmösszeállítással, amely a bajnokcsapatok egymás elleni mérkőzéseinek legizgalmasabb pillanatait foglalta össze, hatalmas gólokkal és bravúros cselekkel fűszerezve. 

Íme néhány kép a kiállított anyagról és a résztvevőkről. Kiket ismertek fel?



















2013. november 26., kedd

Kovács Imre (1921.11.26- 1996.03.09.)

forrás: psnzrt.hu
Kovács I. Imre

A Kovács I-ként ismert labdarúgó az MTK, a Textiles, majd a Bástya jobbfedezeteként 363 bajnoki mérkőzésen játszott, s 37 gólt szerzett. Balszerencséjére a világklasszis Bozsik József kortársa volt, így 1948-52 között csak nyolc alkalommal volt magyar válogatott. Kiváló képességű, technikás, jól irányító, nemzetközi színvonalú labdarúgó volt. A kék-fehér csapat karmestereként elsősorban a támadások szervezésében jeleskedett, váratlan, erőteljes lövéseivel ugyanakkor a kapura is veszélyes volt. Klubcsapatával 1951-ben, 1953-ban és 1958-ban lett bajnok. A válogatottal ő is ott állt a dobogó legfelső fokán az 1952. évi helsinki olimpián. 

Visszavonulása után két évtizeden át eredményes edzői tevékenységet folytatott több magyar csapatnál, illetve Egyiptomban, összesen 497 bajnoki mérkőzésen ült a kispadon. Az újpestiek az ő szakmai irányításával 1972-ben és 1973-ban is bajnokságot nyertek. Budapesten hunyt el 1996. március 9-én.
(forrás: mult-kor.hu)

2013. november 25., hétfő

Zelk Zoltán: Rímes üdvözlő távirat (1953)


forrás: http://stefan2001.blogspot.hu/2013/02/anglia-magyarorszag-631953.html
Anglia-Magyarország 3:6  1953.11.25

Rímes üdvözlő távirat
Alighogy átszállt a határon
a győzelem, az a hat-három
s fáradtan a nagy drukkolástól
ledőlnék, egyszerre csak rámszól
a rádió és arra bíztat,
hogy verset írjak…
Hát írok is. Miért ne tenném,
mért ne váljon ez az eredmény,
ez a diadal verssorokra,
mért ne mondhassam rímmel szólva,
hogy milyen szívvidítón jó volt
hallani azt a hat magyar gólt!
S a nagyképüség, ha legyintne?
Mit tudja ő, mily kedves kincse
a felnőtt embernek a játék!
hogy minden vasárnap megvár még,
találkozóra jő gyermekkorunk,
amikor csapatunknak drukkolunk....
Mert nemcsak néz a néző: játszik,
a labdával ő is cikázik
a védők közt. Cselez is, lő is.
Csapatával veszít is, győz is.
Akárcsak most, ugye, barátom –
mintha egy óriás lelátón
külön-külön és mégis együtt
a rádiót fülelve lestük
Puskást, ahogy lefut cselezve,

bead, s aztán.... haj, balszerencse!
Kocsis fejese kapufára
csattan.... de jő Bozsik s bevágja!
s Hidegkuti talál megint utat
a kapu előtt, s benn a féltucat!
Hát így esett,
hogy a hívó szó és magam jókedve
a hat-háromról most verset irat,
indulj hát, szállj te rímes
üdvözlő távirat:
vidd örömünk a győztes tizenegynek
s a dolguk értő, derék mestereknek,
Mándinak és Titkosnak is.
S vidd el szavam, vidd el külön Sebesnek,
kinek bátyjával hajdan együtt jártam
a gödi Fecskefészek homokjában –
csendőrszurony villant a nyári égen
s álmodtuk, vártuk, hogy jövővé érjen
munka, harc, hűség, az emberi érdem –
s mikor már a jövendő kapujában,
meghalt ezerkilencszáznegyvennégyben.
Lám, így van mindennel az ember. –
Verset ír tréfás, játszi kedvvel
s hirtelen rálel egy emlékre,
hogy ne felejtse, hogy megértse,
hogy újfent s jól eszébe vésse:
mi dolga van, e földön élve!
Szabad Nép, 1953. november 27.

60 éves dicsőség

A londoni 6:3-as mérkőzés 60. évfordulóján nézzük meg a teljes mérkőzést:


Kapcsolódó írások:

2013. november 24., vasárnap

Győzni jöttünk?...

forrás: iszolnok.hu

A londoni mérkőzés előtti hangulatra sok mindent mondhatnánk -csak éppen azt nem, hogy bizakodó volt. Ellenfelünk viszont jogos önbizalommal indulhatott neki a nagy csatának, ugyanis a svéd-magyar mérkőzést végignézte az angolok jeles szakvezetője, Walter Winterbottom is, s indokolt reményekkel telve utazott haza. A Budapesten látottak alapján joggal bizakodhatott abban, hogy a kilencven esztendeje veretlen angol válogatott ezúttal is legyőzi a magyarokat, hiszen a kilenc évtizedes hazai vereség tudata olyan erőt jelentett az angolok számára, amelyet aligha tépázhat meg a nagyhírű, de éppen nem a legjobb formájában levő magyar válogatott.

Nem csoda tehát, hogy nyomott hangulatban érkeztünk meg az angol fővárosba. Hamarosan sajtóértekezleten vettünk részt, amelyen több mint száz külföldi újságíró jelent meg.
Abban az időben eléggé vegyes vélemények keringtek világszerte a magyar válogatott értéke felől, s ezt kitűnően tükrözte válogatottunknak a nemzetközi sajtó képviselőivel létrejött találkozója. A szenzációéhes újságírók provokatív kérdéseket is tettek fel nekünk, amelyek között talán a legjellemzőbb egy amerikai újságíróé volt:
-Gondolnak-e a magyar válogatott tagjai arra, hogyha ezen a mérkőzésen vereséget szenvednek, annak otthon komoly következményei lehetnek? Nem félnek-e attól, hogy vereség esetén börtönbe kerülnek?
Egyik játékosunk igen higgadtan csak annyit válaszolt erre a buta kérdésre, hogy mi ilyen képtelen gondolatokkal már azért sem foglalkozunk, mert hiszen győzni jöttünk Angliába.
Ennek a válasznak -amely csak szellemes riposztnak tűnt-óriási sikere volt, s ezt később is sokat idézték. Angol vendéglátóink persze ezt a kijelentést, akkor egyáltalán nem vették komolyan.

S hogy mi sem hittünk ilyen magabiztossággal a győzelemben, arra a verejtékes izgalom volt a legjellemzőbb, amely a Wembley-i stadion gyepére való kivonulásunk előtt valósággal megbénította tagjainkat. De hogy a "hidegvérű" angolok sem maradtak mentesek a túlfeszített belső szorongástól, azt a rágógumi "gyúrásában" erősen elfoglalt rángatódzó arcizmok is bizonyították...

Amikor a Wembley-i stadionban a holland Leo Horn sípjelére megkezdődött a játék, valahogy olyan érzéssel vágtunk neki a nagy küzdelemnek, hogy nekünk itt Londonban nincs vesztenivalónk. S lehet, hogy ez az érzés adott aztán igazán szárnyakat...

(Grosics Gyula: Így láttam a kapuból)

2013. november 22., péntek

Az évszázad mérkőzésére emlékezik a közmédia

Jövő hét hétfőn lesz 60 éve, hogy az Aranycsapat 6:3-ra legyőzte a hazai pályán addig vereten Angliát, ezzel örökre és kikerülhetetlenül beírva magát a futballtörténelembe. A kerek évfordulón a Kossuth Rádió és a Duna nemcsak a teljes mérkőzést tűzi műsorára, hanem háttérbeszélgetésekkel feleleveníti a kort, amikor az egész világ a Mágikus Magyarokról beszélt.A kerek évfordulón a Kossuth Rádió és a Duna nemcsak a teljes mérkőzést tűzi műsorára, hanem háttérbeszélgetésekkel feleleveníti a kort, amikor az egész világ a Mágikus Magyarokról beszélt.

Jövő hét hétfőn lesz 60 éve, hogy az Aranycsapat 6:3-ra legyőzte a hazai pályán addig vereten Angliát, ezzel örökre és kikerülhetetlenül beírva magát a futballtörténelembe. A kerek évfordulón a Kossuth Rádió és a Duna nemcsak a teljes mérkőzést tűzi műsorára, hanem háttérbeszélgetésekkel feleleveníti a kort, amikor az egész világ a Mágikus Magyarokról beszélt.
aranycsapat 2001953. november 25-én az évszázad mérkőzésén a magyar labdarúgó válogatott 6:3-ra legyőzte a kilencven éve veretlen Angliát a londoni Wembley Stadionban. Jövő hét hétfőn 60. évfordulóját ünnepeljük a legendás Aranycsapat legemlékezetesebb győzelmének.
Az akkori kezdő tizenegyből - Grosics Gyula, Buzánszky Jenő, Lóránt Gyula, Lantos Mihály, Bozsik József, Zakariás József, Budai II László, Kocsis Sándor, Hidegkuti Nándor, Puskás Ferenc, Czibor Zoltán - már csak ketten élnek: a kapus Grosics Gyula és a jobbhátvéd Buzánszky Jenő.
A Kossuth Rádió hétfő délutáni műsorait a legendás mérkőzés köré szervezi: 14.05 órakor az Arcvonások rendhagyó módon nem egy életpályát, hanem a teljes Aranycsapat portréját rajzolja meg Grosics Gyula és Buzánszky Jenő segítségével.  Ezt követően 15.10 órától a 6:3-as mérkőzés teljes egészében meghallgatható, a szünetben és közvetítés alatt pedig interjúkkal, riportokkal emlékezik a közrádió a legendás korra.
A Duna a Sportaréna extra c. műsorban, hétfőn 21.35 órától vetíti le Szepesi György kommentálásával a találkozóról készült BBC-filmet. A stúdióban az akkori kommentátor Szepesi György mellett Buzánszky Jenő és Grosics Gyula, az Aranycsapat tagjai,  Kű Lajos olimpiai ezüstérmes labdarúgó, valamint Szöllősi György a Puskás Ferenc Akadémia kommunikációs igazgatója  lesznek a megszólalók.
(forrás: mtva.hu)

2013. november 21., csütörtök

November 21.: utoljára játszott bajnokit a Madrid Panchója

A Real Madrid csapata 1964-ben, a spanyol bajnokság megnyerése után
Különleges dátum a magyar labdarúgás történetében november 21. 1965-ben ezen a napon játszotta pályafutása utolsó bajnoki mérkőzését minden idők legnagyobb magyar futballistája, Puskás Ferenc. Az évfordulón felidézzük a Spanyolországban Panchónak becézett legenda madridi karrierjét, illusztrációként pedig bemutatjuk azokat az eredeti fényképeket, amelyeket az egykori játékostárs, az ötszörös bajnok, egyszeres spanyol válogatott Pedro De Felipe bocsátott honlapunk, illetve a Magyar Labdarúgó Szövetség rendelkezésére.

Östreicher Emil 1958 nyarán már a Real Madrid alkalmazásában állt. Először a Wiener Sportclubnál kapott állást Bécsben. Az osztrákok gáláns ajánlatot tettek neki, azt mondták, ha fényesebb kérője akad, bármikor elmehet. Néhány hónappal később valóban jelentkezett a „mesebeli herceg” – a Real Madrid képében. Bécsi lakásán egyik este csörgött a telefon. Kubala László jelentkezett, aki annyit mondott, hogy Saporta, a Madrid elnökhelyettese napokon belül Bécsbe érkezik, mert beszélni akar Östreicherrel. A hívott először azt hitte, valamelyik Honvéd-játékos eladásáról. Ő lepődött meg a legjobban, amikor Saporta állást kínált neki. Madridban Santiago Bernabéu, a legendás klubelnök azzal bízta meg, hogy nézzen körül a futballpiacon, kikkel lehetne még jobban megerősíteni a már amúgy is BEK-győztes csapatot. Östreicher már akkor Puskásra gondolt, de az elnök nem tűnt igazán lelkesnek a név hallatán. Korábban Puskás nem tett rá különösebb benyomást, ráadásul úgy gondolta, túl sokat vitatkozik a bírókkal. Ám legalább abba beleegyezett, hogy Östreicher és Puskás ez ügyben is felvegyék a kapcsolatot. 

Puskás Ferenc így emlékezett vissza a Realhoz kerülésére: „Emil 1958 májusában Olaszországban járt, hogy megfigyelje a Milant, mert az éppen a Real Madrid elleni Bajnokcsapatok Európa-kupája döntőjére készült. Elmondta, hogy Bernabéu szeretné, ha Európa legjobb csapatában futballoznék. Azt válaszoltam, hogy túl kövér vagyok, nem biztos, hogy így beférnék közéjük. Időre van szükségem ahhoz, hogy lefogyjak. Azt felelte, hogy ezzel ne is törődjek, csak üljek föl vele a repülőre. Így aztán másnap már Madridban voltam, úgy festettem, mint egy felfújt óriáslufi. Santiago Bernabéu azonnal fogadott, aztán elég furcsa párbeszédet folytattunk. Tolmácsot ugyanis nem hozatott. Az elnök hadart valamit spanyolul, mire én magyarul karattyoltam. Aztán ő németül próbálkozott, én az általam ismert néhány spanyol szóval válaszoltam. Végül széttártam a karomat és elmutogattam, hogy legalább tizennyolc kiló túlsúlyom van. Bernabéu azt válaszolta, hogy ez nem az ő gondja, hanem az enyém. Ennyiben maradtunk. Ha kövéren is, de a Real Madrid játékosa lettem.” 

1958-ban a négyéves szerződésért körülbelül százezer dollárt kapott, persze, pesetában. Ehhez jött a fizetése és a prémiumok. Nem számított volna ez nagy összegnek a fitt Puskásért, de akkori állapotát tekintve, nem volt rossz summa. Puskás az elkövetkező hat hétben megmutatta, hogy nem csak hogy a világ legjobb, hanem a legnagyobb akaraterővel rendelkező játékosai közé is tartozik. Pokoli erőfeszítéssel másfél hónap alatt lefogyott. Nem ivott egy korty alkoholt sem, nem evett több olasz tésztát – csak két magyar barátjával, az Atlético Madridhoz leigazolt Csabai Józseffel és Csóka Józseffel műanyagba pakolva, melegítőkbe bújva sanyargatta magát. Amikor Puskás bemutatkozott a „királyi klubban”, már spanyol állampolgárnak mondhatta magát. 1958. augusztus 11-én kapta meg új okmányait. 

Egy nagyszerű Real Madrid, félelmetes csatárötössel. A francia Kopa, aki aranylabdás, vb-bronzérmes volt, a spanyol Amancio, aki Eb-aranyat nyert, a kétszeres aranylabdás Alfredo Di Stefano, „Pancho” Puskás, az évszázad gólkirálya, valamint Paco Gento, akinél senki sem nyert több BEK-serleget. S a spanyol bajnoki sikereket még csak nem is soroltuk…


A Real Madridban akkoriban – ki ne tudná –, Alfredo Di Stéfano, a korszak első számú játékosa volt a „főnök” a pályán. Eleinte ő is, és nagyon sok madridi szurkoló is szkeptikusan figyelte Puskás erőnlétét, súlyát. Di Stéfano azt is tudta, hogy számára a csúcsformában lévő Puskás vetélytársat is jelenthet. Ám a „jövevény” egyelőre messze volt igazi önmagától. Az 1958–1959-es idény első mérkőzésein még kifejezetten nehézkesnek és lassúnak tartották Puskást, akinek balszerencséjére maga az ottani futball is gyorsabb és erőszakosabb volt, mint amilyenhez ő a magyar NB I-ben hozzászokott. Ám aztán – hála az önsanyargató edzéseknek, kétségtelenül briliáns futballtudásának, s egy korábban csak ritkán használt tulajdonságának, okos alkalmazkodó képességének – hirtelen meglódult a szekere. A szezon végén mindössze egy találattal maradt le Di Stéfano mögött a góllövőlistán, s tagja volt az újra BEK-győztes csapatnak. Alfredo Di Stéfanóval, Puskással, sőt Paco Gentóval, Kopával, Riallal, Santamariával, s a többi világklasszissal az ötvenes évek második felében a Real Madrid szilárdan ült az európai futball trónján. Minden, magára valamit is adó egyesület Bernabéu klubját akarta utánozni, lemásolni. 

Élete egyik legjobb meccse az Eintracht Frankfurt elleni, 7:3-ra megnyert BEK-döntő volt. Négy gólt szerzett! 1960. május 18-án Glasgow adott otthont a futballtörténelem egyik leghíresebb klubmérkőzésének. A madridiak sorrendben az ötödik BEK-győzelmükre készültek, ám Puskás számára mégis különlegesnek ígérkezett a finálé. Akkor már másfél évtizedes nemzetközi karrierje során először játszott a Bajnokcsapatok Európa-kupájának döntőjében. A krónikák nemcsak „minden idők legjobb”, hanem minden idők legnézettebb kupafináléjaként emlegetik az összecsapást, amely a futball hőskölteményévé vált. A meccset – természetesen – többnyire skótok élvezhették a helyszínen, ám a BBC jóvoltából Európa nyugati felében közel százmillión látták. A kalács morzsáit csipegetve még azok a szerencsés magyarok is, akik valamely nyugat-magyarországi lakásban befogták az osztrák tévé adását… A glasgow-i BEK-döntő után nem sokkal újabb címet gyűjtött be a Madrid: az első ízben kiírt Világkupa győztese lett a Peñarol 5:1-es legyőzésével. Puskás fergeteges volt, először két gólt szerzett, majd még kettőt előkészített. A BEK-döntő és a Világkupa-döntő 12 madrid találatából egymaga hatot szerzett. 

A magyar sportnapilap a két találkozóról összesen nyolc sorban tudósítva számolt be honfitársunk diadalmenetéről. Pedig a futballvilág az akkor már harmincnegyedik évében járó Puskás lábai előtt hevert. Vagy éppen azért? 

A Madrid csillaga eztán lejjebb áldozott. A csapat ugyan a hazai porondon sorozatban nyerte a bajnokságokat, de 1962-ben és 1964-ben is elvérzett a BEK-döntőben. Puskásnak különösen az 1962-es, a Benfica elleni csatavesztés fájt, hiszen egymaga három gólt rúgott a döntőben. Még négy évvel később is a Real Madridban futballozott, pedig akkor már közeledett negyvenedik életévéhez. Ám öreg csatár nem vén csatár – jelentős érdemeket szerzett abban, hogy 1966 májusában újra BEK-döntőt játszhatott a csapat. Ám immár Puskás nélkül. A belgrádi Partizan elleni döntőig vezető úton az első fordulóban négy gólt rúgott a Feyenoordnak. A második fordulóban érkezett el a búcsú kilencven perce: a Kilmarnock ellen, 1965. november 17-én játszott Puskás utoljára nemzetközi kupamérkőzést. Azt állítja, hogy nem emlékszik semmire a 2:2-re végződött találkozóból – igaz, nem is sejtette, az lesz az utolsó európai fellépése. Négy nappal később, a Sevilla ellen lejátszotta az utolsó bajnoki mérkőzését is. Góllal búcsúzott. Maradt még hátra két barátságos és három kupatalálkozó, majd a búcsúfellépés, évekkel később. 1969-ben közel nyolcvanezer Real-szurkoló ünnepelte a klubtörténet valaha volt egyik legkiválóbb játékosát a Rapid ellen 4:2-re megnyert találkozó után. 

Puskás Ferenc a magyar és a spanyol bajnokságban 1943 és 1965 között 533 mérkőzésen 511 gólt szerzett az IFFHS, a futballvilág statisztikáival és történetével foglalkozó szervezet kimutatása szerint. 357-et itthon, 154-et a Primera Divisionban. Az IFFHS e mutatók alapján 1998-ban az évszázad gólkirályának választotta.

(forrás: mlsz.hu)

2013. november 19., kedd

Könyvajánló 6:3

A londoni 6:3 sok írót, történészt megihletett már. Rengeteg könyv született a témában, ezek közül én most négyet választottam ki az antikvarium.hu, illetve a libri.hu oldaláról. Ti olvastátok már bármelyiket is ezek közül? Vagy más könyvet a témában?






2013. november 15., péntek

Puskás Ferenc sírhelye

Ahhoz képest, hogy nemzeti zarándokhelynek szánták, 2009-ben, amikor ott jártam, egyáltalán nem volt könnyű lejutni Puskás Ferenc sírhelyéhez, a Szent István Bazilika altemplomában. Ti voltatok már ott?
Vasárnap lesz 7 éve, hogy elhunyt Puskás Ferenc, így biztos vagyok benne, hogy a napokban sokan tiszteletüket teszik a sírhelynél.




2013. november 10., vasárnap

Hazai pálya



Az ironikus vígjáték az isten háta mögötti Kiskunbékáson játszódik, az ötvenes évek végén. Munkalehetőség nincs, a város volt NB III-as "aranycsapata" szétszéledt. Köves, a népboltvezető, futballedző-középcsatár kapitány Virág tanácselnök megkerülésével egy ládagyár létesítésébe fog - történetesen a focipálya közepén. Az egész falu lázban ég, visszatérhetnek az ingázók is. Ezt a zűrzavart használja Virág: hogy megszüntesse a "kalandor kispolgári anarchiát", saját magát jelenti fel a szabálytalan pénzkiutalások miatt...



fekete-fehér, magyar játékfilm, 84 perc, 1968 

rendező: Palásthy György
forgatókönyvíró: Bencsik Imre
operatőr: Forgács Ottó
zene: Lovas Ferenc
vágó: Boronkay Sándor

szereplő(k): 
Csákányi László (Pogácsás)
Hacser Józsa (Átalné)
Latinovits Zoltán (Köves Béla,csapatkapitány)
Pécsi Sándor (Virág,tanácselnök)
Horváth Teri (Virágné)
Sztankay István (Anderle)
Tompa Sándor (Dr.Kató)

(forrás: port.hu)

A teljes film megtekinthető a képre kattintva!





Filmek a Futball Anno oldalán:

2013. november 6., szerda

Autogramok

Összegyűjtöttem néhány olyan régi és új fotót, ahol labdarúgóink autogramot osztanak vagy dedikálnak. És soha nem voltam egy nagy autogramgyűjtő, de mostanában egyre inkább értékelem, ha valaki rendelkezik ilyen relikviákkal.

Ti hogy álltok ezzel? Vannak aláírásaitok régi nagy labdarúgóktól? Ha igen és van kedvetek másokkal is megosztani, küldjétek el a emailcímünkre!


forrás: http://stefan2001.blogspot.hu/2013/07/budapest-sportcsarnok1982.html
Budapest, XIV. Budapest Sportcsarnok, Puskás Öcsi dedikál, mellette Déri János riporter

forrás: http://www.europeana.eu/
Grosics Gyula könyvét dedikálja (1963)

forrás: http://stefan2001.blogspot.hu/2013/05/hegyeshalom1953.html
Bozsik József (Cucu) a magyar labdarúgó válogatott balfedezete aláírást ad a hegyeshalmi állomáson az IBUSZ pénzváltójának.

forrás: http://stefan2001.blogspot.hu/2013/07/feyenoord-real-madrid-051965.html
Piet Kruiver, a Feyenoord játékosa kér aláírást Puskás Ferenctől (1965)

Détári Lajos dedikálja könyvét
Fenyvesi dr. dedikál



2013. november 1., péntek

1972. olimpia döntő


1972 - Fogadás Madridban a nagykövetségen: Juhász P, Kovács, Páncsics, Rothermel, Szalay, Noskó, Dunai II, Fábián, Fazekas, Zámbó, Szűcs, Juhász, Szőke (forrás: mob.hu)
Az 1972-es müncheni olimpia döntőjében Magyarország Lengyelországgal került szembe. Az akkori szabályok szerint azok a labdarúgók szerepelhettek az ötkarikás játékokon, akik korábban még nem léptek pályára világbajnokságon, így rendkívül magas színvonalú mérkőzéseket hozott az NSZK-ban megrendezett sorozat. Hogy hogyan jutott el a magyar válogatott a döntőig, elolvasható ITT, én most a döntőből hoztam két összefoglalót, illetve az összeállításokat és a végeredményt. 

Keserű is lehet a szánk íze, ha egy "elvesztett" olimpiai döntőről olvasunk, de ahogy Géczi István is fogalmazott, az ezüstérme láncának minden szemén több tízezer verejtékcsepp mutatja az oda vezető utat. Büszkék lehetünk erre a válogatottra (is)! 

Első félidő összefoglalója:

Második félidő:


Olimpia 1972, döntő, hivatalos válogatott mérkőzés
 476. hivatalos válogatott mérkőzés
helyszín: München, Olympiastadion
nézőszámok:rsssf.com: 30.000
nso.hu: 50.000
kadra.pl: 60.000
fifa.com: 80.000
  1. 0 - 142' Várady Béla
    1 - 148' Deyna Kazimierz
    2 - 168' Deyna Kazimierz
  2. lapok:- ill. ?' Vépi Péter
Lengyelország LengyelországMagyarország Magyarország
  1. Kostka Hubert
  2. Gut Zbigniew
  3. Gorgoń Jerzy
  4. Ćmikiewicz Lesław
  5. Anczok Zygmunt
  6. Szołtysik Zygfryd
  7. Kraska Jerzy
  8. Maszczyk Zygmunt
  9. Deyna Kazimierz 78' »
  10. Lubański Włodzimierz
  11. Gadocha Robert
cserék
  1. 78' » Szymczak Ryszard
  1. Géczi István
  2. Vépi Péter
  3. Páncsics Miklós dr.
  4. Bálint László
  5. Juhász Péter
  6. Dunai Ede
  7. Kű Lajos 73' »
  8. Szűcs Lajos
  9. Kozma Mihály
  10. Dunai Antal 80' »
  11. Várady Béla
cserék
  1. 73' » Kocsis Lajos
  2. 80' » Tóth Kálmán
szövetségi kapitány:
Górski Kazimierz
szövetségi kapitány:
Illovszky Rudolf
(forrás: magyarfutball.hu)

Kapcsolódó írások: