2013. június 30., vasárnap

3 könyv, 3 csapat

A mai könyvajánlóban három csapat múltját hoztam el Csanádi György, Vitos György és Budai Miklós-Dénes Tamás tolmácsolásában. BVSC, DVSC és Budapest Honvéd. Olvastátok bármelyiket is?

http://www.antikvarium.hu/ant/book.php?konyv-cim=60-eves-a-bvsc&ID=428161

http://www.antikvarium.hu/ant/book.php?konyv-cim=100-eves-a-dvsc-kelet-magyarorszag-fociekszere&ID=273717

http://www.antikvarium.hu/ant/book.php?konyv-cim=25-ev-25-labdarugoja&ID=122824

Forrás: antikvarium.hu

2013. június 28., péntek

MLSZ-könyv a párizsi vb-ezüst 75. évfordulójára

A párizsi ezüst
Könyvet jelentetett meg a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) a válogatott első világbajnoki ezüstérme 75. évfordulójának tiszteletére. Az 1938 - A párizsi ezüst című kiadványt a Magyar Posta terjeszti. Az Andreides Gábor által írt összeállítás különlegessége, hogy a franciaországi Mondial eseményeinek felelevenítése mellett feltérképezi a magyar futball eddig kevésszer emlegetett korszakát.
A könyv kiemeli, hogy a két világháború között számos magyar edző dolgozott Olaszországban, amelynek válogatottja aztán 1934-ben és 1938-ban is elhódította a világbajnoki címet, ez magyarázza a mű alcímét, azaz: "A döntő, amelyben a tanítvány legyőzte a mesterét". A könyv előszavában Zsengellér Zsolt, Feleki László-díjas újságíró vetette papírra édesapja, az 1938-as torna egyik legjobb játékosának tartott Zsengellér Gyula emlékeit.
A kötet hétfőtől kapható Budapesten a 72-es postán (Keleti Pályaudvar, Baross tér), július 15-től pedig minden megyeszékhelyen és a nagyobb budapesti postákon is megvásárolható lesz.

(forrás: sportgeza.hu)

2013. június 27., csütörtök

Az ezüstcsapat kapitánya


Sárosi (balra) az elődönőben, a svédek elleni találkozón



Sárosi (eredetileg Stefancsics) György dr. 1912. szeptember 16-án született Budapesten. Beceneve, a Gyurka fogalommá lett a magyar labdarúgásban. György volt sok más a válogatott történetében – még az 1938-as vb-ezüstérmes csapatban is akadt még egy, az újpesti Szűcs –, de Gyurka csak egy, ő. A harmincas évek elejétől szűk két évtizeden át az ország legünnepeltebb, legnépszerűbb futballistája volt, aki 1937 augusztusában a kor talán legdivatosabb magazinja, a Színházi Élet címlapjára is felfért. Körülrajongott színésznők követőjeként és elődeként. Hét évvel fiatalabb öccse, Sárosi III Béla tizenkilenc alkalommal szerepelt a válogatottban. Idősebb öccse, Sárosi II László válogatott vízilabdázó volt.

„Sárosi I” 1925 és 1927 között (még Stefancsics néven) a MAFC ifistája volt, majd a Ferencvároshoz került. Két évvel később mutatkozott be az első csapatban. A zöld-fehéreknél az 1931. március 15-én játszott, a Bástya elleni 7:0-val kezdve az 1948. április 18.-i a Vasas elleni 2:0-ig 646 mérkőzésen 636 gólt szerzett. Előbbi évtizedeken keresztül klubcsúcsnak számított, 2010-ben szárnyalta túl Lipcsei Péter, ám gólrekordja alighanem örökre megdönthetetlen. (Bajnoki mérlege: 384/350). Öt bajnoki címet nyert, ötszörös kupagyőztes, KK-győztes, a sorozat történetének gólkirálya volt. Távozásakor nemcsak a zöld-fehér klub labdarúgója, hanem főtitkára is volt. 



1931-ben – hosszas huzavona után – aláírta az első profi szerződését is. Akkoriban a sajtó sokat támadta az ifjú futballista édesapját, aki egyszerű szabómester létére nagyon racionálisan, a fia érdekeit szem előtt tartva tárgyalt Gyurka jövőjéről. Amikor végre beadta a derekát (miközben azt is hangoztatta, hogy ha a Ferencváros nem akar megállapodni a „gyerekkel”, a család kénytelen lesz elfogadni egy török klub ajánlatát), mindenki fellélegzett a Fradiban. Két héttel később pedig Sárosi György bemutatkozott a profi csapatban, a Nemzeti Bajnokságban. Középfedezetként kezdett. Húsz esztendős korában tökélete megbízhatósággal irányította nemcsak a Ferencvárost, hanem a válogatottat is. Még ifjúsági játékos volt, mikor Orth György így nyilatkozott róla: „Megvan az utódom!” 

1932-ben pedig már alapember volt Blum Zoltán 100 százalékos teljesítménnyel bajnoki címet nyerő csapatának, a leggyakrabban a Háda József – Takács I Géza, Korányi Lajos – Laky-Lyka Antal, Sárosi György, Lázár Gyula – Táncos Mihály, Takács II József, Turay József, Toldi Géza, Kohut Vilmos összeállításban szereplő alakulatnak. Blum a 23 éves Laky (Lyka) Antalra, a 19 éves Sárosi (Stefancsics) Györgyre és a 20 éves Lázár Gyulára épített, ők alkották a fedezetsort. Egy évvel később Sárosi három gólt szerzett az Újpest ellen 11:1-re megnyert Magyar Kupa-döntőben, 1934-ben ismét magyar bajnok lett, s egyben KK-elődöntős, holtversenyben pedig a tekintélyes sorozat gólkirálya. 1935-ben győztes gólt lőtt a Hungária ellen megnyert Magyar Kupa-döntőben, s KK-döntőt játszott a zöld-fehérekkel, ezüstérmesként, de a sorozat gólkirályaként zárt. 

Pedig nem volt gondtalan az élet a Ferencvárosban. 1936 augusztusában szinte az egész csapat anyagi követelésekkel állt elő, sőt Sárosi György, illetve az ő rábeszélésére Lázár Gyula, Kemény Tibor és Korányi Lajos leállt. Magyarul: sztrájkba lépett. A legrosszabbkor, mert Laky (Lyka) II és Háda megsérült, majd az első bajnokin harcképtelenné vált Móré is. A Fradi ellenben tartalékosan is sorozatban nyerte a mérkőzéseit, a „lázadók” (Sárosit kivéve) egytől egyig játékra jelentkeztek. „Gyurka” ügyében még a legfelsőbb sporthatóság, az OTT vezetői, valamint Dinnyés Lajos, a Fradi-érzelmű országgyűlési képviselő, a későbbi miniszterelnök is közbenjárt. A csapat első számú csillaga végül aláírta a szerződését, visszatért. A 20 mérkőzésen 102 gólt szerző Ferencváros az idény végén egy ponttal lemaradt a Hungária mögött a bajnokságban. Viszont egy évvel később, a franciaországi világbajnokság tavaszán újra bajnok lett. Hárompontos előnnyel, magabiztosan, néha túlságosan is magabiztosan. Legalábbis ezt sejteti a tragikusan fiatalon elhunyt író-újságíró, Aszlányi Károly a Sporthírlapban 1938. január végén írt elmélkedése: „A Ferencváros mindig annyira játszik jól egy mérkőzésen, amennyire a mérkőzés előtt a fiúk szemei csillognak. És jelenleg nem csillognak túlságosan. A csapat tudása tetőfokán áll és csaknem verhetetlen, különösen ahhoz képest, amit egy év előtt produkált… Azóta egy éven át minden vasárnap daccal és akarással állt ki akármilyen ellenféllel szemben, s vert meg akármilyen ellenfelet. De most már, éppen ezért, nincs benne dac és nem él benne a revánsvágy.” 



Amikor Aszlányi e sorokat írta, a csapat 12 győzelemmel, s a nyitó fordulóban a címvédő Hungária ellen elért döntetlennel vezette a táblázatot. S közben megnyerte a kor legtekintélyesebb nemzetközi klubfutball-trófeáját, a Közép-európai Kupát is!

A KK 1935 és 1940 között igazán a Fradi és Sárosi terepe volt. Ott mutatkozott csak meg istenigazából, hogy a zöld-fehéreké a régió legerősebb csapata. A hat szezon alatt a gárda ötször is bejutott a döntőbe (az 1940-es, a bukaresti Rapid elleni finálét a világháborús helyzetre tekintettel nem játszották le), igaz, csak egyszer, 1937 őszén nyerte meg. Mindmáig emlékezetes párharcban. Pedig sokan féltették a Ferencvárost az 1937-es sorozat első állomása előtt. Megint Prágába kellett utazni, ahol korábban nem sok babér termett a zöld-fehéreknek, ám ezúttal Háda bravúrjaival döntetlent harcoltak ki, majd az Üllői úton 3:1-re megnyerték a Slavia elleni visszavágót. A második fordulóban (igaz, három mérkőzésen) kiverte a Fradi a bécsi Viennát, aztán az elődöntőben még az előző párharc fáradalmaival a lábakban kikapott az ugyancsak bécsi Austriától. Az 1:4 után kevesen bíztak a sikerében, de az élete egyik legjobb játékát nyújtó Sárosi dr. vezérletével a Fradi 6:1-re győzött! Szerencsére maradt a gólokból a Lazio elleni őszi döntőre is. Harmincezer néző előtt a Fradi (Sárosi mesterhármasával) 4:2-re nyert az Üllői úton. S aztán Rómában 4:2-es hátrányból fordítva is újra nyert. A Fradi hazahozta a kupát, „Gyurka” pedig ezzel a sorozat gólkirálya lett, megelőzve Piolát. Így festett az 1937-es KK góllövőlistájának élcsoportja: 1. Sárosi György dr. 12 gól, 2. Silvio Piola 11, 3. Toldi Géza 9, 4. Zsengellér Gyula 8, 5. Matthias Sindelar 6. Csupa világklasszis! Az 1939-es, az Újpest ellen elveszített KK-döntőt követően a csapat megnyerte az 1940-es és az 1941-es bajnokságot is, az elsőt még nagy viták közepette a Hungária előtt, a másodikat már az ősi rivális kék-fehérek önfeloszlatása után, tizenegy pontos fölénnyel - tulajdonképpen igazi vetélytárs nélkül. 


Aztán nehezebb idők következtek, minden szempontból különleges évek. Rögzítsünk egy szinte érthetetlen tényt: az előző évi bajnokcsapat 1942 tavaszán csak a hatodik helyen végzett, 13 ponttal lemaradva a trónutód WMFC Csepel mögött. Úgy, hogy 124 gólt szerzett 30 mérkőzésen! Ősszel még szórta a gólokat a csapat, átlagban 5,2 „dugóig” jutott meccsenként. De hatszor kikapott – mert hát a védelem is nagyon gólképesnek bizonyult. Az egyesület főtitkára, vitéz Kemenesy Sándor kijelentette a Képes Sport az évi 50. számában: „A mai csapat bizony meglehetősen elhasználódott már.” S bár feltűnt néhány fiatal tehetség (elsősorban az akkor még Ruck néven emlegetett későbbi válogatott jobbhátvéd, Rudas Ferenc, majd 1943-ban Kéri Károly és a Szegedről igazolt Lakat Károly), került a csapathoz válogatott szintű játékos (Sipos „Vilika”), a Fradi visszaesett. Ritka vendég volt a bajnoki siker ezekben az években az Üllői út környékén, ellenben a Magyar Kupát sorozatban háromszor is megnyerte a csapat. 

A háború vihara aztán az Üllői útra is betört. A játékosok katonai szolgálatot is teljesítettek, igaz, közülük többet is egészségügyi szolgálatra soroztak be, alig néhányuknak kellett megjárnia a frontot. Ugyanakkor a vezérkar nem tudott minden kulcsjátékost megtartani. 1944 nyarán aztán a politika is rátelepedett a Ferencvárosra, ami miatt a klub a háború utáni új életben megbélyegzetté vált. Az 1945-ös, tulajdonképpeni Budapest-bajnokságban a Fradi még második lett a kor legjobb csapata, az Újpest mögött, de aztán 1946-ban és 1947-ben sem tudott az első három közé kerülni. (Pedig az 1945–1946-os idényben Sárosi dr. 32 mérkőzésen 31 gólt szerzett. Még a következő idényben, az 1946–1947-esben is lőtt 29 meccsen 15-öt.) 



1948-ban ismét az első három között végzett a Fradi, de Sárosi doktor azt a szezont már nem játszotta végig. Olaszországban volt, amikor az utolsó fordulóban, Csepelen elbukott a csapat. 

Sárosi
Sárosi doktor az első bajnokiján még az Amsel – Takács I, Papp – Lyka, Sárosi, Lázár – Táncos, Toldi, Turay, Szedlacsik, Kohut tizenegyben mutatkozott, a búcsúján pedig a Henni – Rudas, Kispéter, Ónody I – Kéri, Lakat – Szabó, Kocsis, Deák, Sárosi, Surányi tizenegy szerepelt. A magyar futballtörténelem barátainak bizsergetheti a lelkét: a még nem egészen húszéves „Gyurka” Toldi Gézát, Turay Józsefet dobta támadásba, majd a búcsúkor a 18 éves Kocsis Sándor és a 26 éves Deák „Bamba” között játszott. 

A válogatottban (1931. május 21.–1943. november 7.) 61 mérkőzésen 42 gólt szerzett, visszavonulásakor mindkét tekintetben a második helyen állt Schlosser Imre mögött az örökranglistán. Érdekes, hogy az első Sárosi-gólra a 14. mérkőzésig, ráadásul egy nagy különbséggel elveszített mérkőzésig kellett várni: 1933. július 2-án a svédek 5:2-re nyertek Stockholmban. A második már nevezetesebb volt: a szófiai, bolgárok elleni 4:1 első találata volt 1934 áprilisában. A világbajnoki selejtezőn szerzett gól a magyar futball történetének első, FIFA-rendezésű mérkőzésen szerzett találata, egyszerűbben vb-vel összefüggő gólja volt. A Ferencváros büszkesége néhány héttel később főszerepet játszott egy világszerte meglepetést keltő diadalban: a magyar csapat az Üllői úton 2:1-re legyőzte a legjobbjaival, köztük az Arsenal sztárjaival felálló angolokat. Sárosi lőtte a második magyar gólt, amelyet így írt le a Nemzeti Sport: „Lázár szenzációs passzal szökteti a félpályán túlról Keményt. A szélsőt nem tudják fogni, centerezése ideális. Sárosi kapja, Toldihoz fejeli át, Toldi sarokkal passzol vissza hátra, mert nem tud lőni s látszólag már el is rontotta a helyzetet. A labda azonban a Toldi mögött tisztán álló Sárosihoz pattan s ő 10 méterről habozás nélkül a későn vetődő kapus mellett a jobbsarokba vágja. 2:0.”

A magyar válogatott következő mérkőzése már világbajnoki volt, Sárosi nem játszott a sérülése miatt. Aggodalmat is keltett a hiányzása a magyar táborban. Aztán meg nagy örömet, hogy az egyiptomiak elleni győzelem után csatlakozott a kerethez. Játszott, élete első vb-mérkőzésén, de nem jól. Fájt a lába, szinte csak végigbicegte a 2:1-es vereséget hozó meccset. Mindazonáltal szerzett egy gólt, mint ahogy szerzett ősszel az osztrákok, majd az olaszok ellen is. Sárosinak óriási éve volt, hét mérkőzésen játszott a válogatottban, mindegyiken lőtt gólt, összesen tízet. 1935-ben sem adta sokkal alább: a svájciak és a franciák ugyan megúszták Sárosi-gól nélkül, de a mérleg így is lenyűgöző, hat mérkőzésen nyolc gól. Akkoriban már Európa legjobb játékosai között emlegették a 22-23 éves futballistát. Az osztrákok, s köztük a futballvezér Hugo Meisl, különösen sokra becsülték. 1934–1935-ben öt mérkőzést játszott a „sógorok” ellen, mindegyiken lőtt gólt, az egyiken, 1935. május 12-én hármat is. 

Az 1936-os év és az 1937-es esztendő első fele sem sikerült éppen rosszul, de aztán eljött 1937. szeptember 19., a csehszlovákok elleni mérkőzés. Sárosi György, illetve akkor már Sárosi György doktor később maga is azt mondta, ez volt élete legjobb 90 perce – pedig hát nem volt könnyű a választás. Ezen a napon azonban minden sikerült neki. A 34. percben 2:2-re alakította az állást, majd a második félidőben további hat gólt szerzett. Nem akárkinek lőtte, hanem Frantisek Plánickának, a csehszlovákok világbajnoki ezüstérmes kapusának, a kor egyik legjobbjának. Óriási ünneplésben részesült a Nemzeti Sport szerint: „Ez az utolsó akció, vége a mérkőzésnek. A közönség elözönli a pályát, Sárosi odafut Bauwenshoz, megköszöni a játékvezetést, aztán a közönség körülveszi a játékosokat, Sárosihoz odaszalad a vörös Takács, a Hungária segédedzője, a közönség segítségével a nyakába veszi s úgy hozza ki a közönség óriási ünneplése között. A zene is megszólal. Óriási az öröm, ragyogó arccal oszlik szét a közönség.” Soha, egyetlen más magyar játékos sem szerzett hét gólt egy A-válogatott mérkőzésen. 

1938 tavaszán, mivel Németország bekebelezte Ausztriát, már „csak” Budapest–Bécs mérkőzést rendeztek. Sárosi György kolosszális játékával. A magyar válogatott 5:3-ra győzött, Sárosi öt góljával! A néhány héttel később kezdődött világbajnokságon ő volt a magyar csapat, s az egész torna egyik legjobbja. Holland-India ellen (6:0) két, Svájc ellen (2:0) egy, Svédország ellen (5:1) ismét egy gólt szerzett. Az olaszok elleni, 4:2-re elveszített világbajnoki döntőben is rúgott egyet, így minden mérkőzésén gólt szerezve, ezüstéremmel zárta a tornát. A torna egyik legjobb játékosaként. Akkoriban 45 válogatott mérkőzésnél és 37 gólnál tartott. 

Még öt esztendőn keresztül játszott a válogatottban, a világbajnoki ezüstérem megnyerésekor még csak 25 éves volt. Megismételte azt, amit véghez vitt 1934-ben: 1938-ban is minden meccsén szerzett gólt a válogatottban. Talán élete formájában futballozhatott volna 1942-ben, a következő tornán – de a világháború miatt nem rendezték meg a IV. világbajnokságot. A világégés az élet szinte minden területére negatív hatással volt, rengeteg futballista pályafutását törte ketté, vagy törte meg. 1939-ben, miközben a magyar válogatott gyenge évet zárt, neki sem ment. 1940-ben kicsit jobban játszott, de nem csúcsformában. S aztán – részben azért is, mert nyíltan vállalta, nem ért egyet az új futballmódival, nem szereti a WM-rendszert – 1941-ben és 1942-ben végig hiányzott. 1943-ban egyetlen, a svédek elleni mérkőzésre visszatért, de csúfos vereség lett a vége. De talán nem is erre kell emlékezni, hanem azokra a mérkőzésekre, amelyek 1932 és 1938 között Európa legjobb játékosai közé emelték.



Az első legendás magyar rádiós sportriporter, Pluhár István írta róla hajdanán: „1935-ben, egy olasz–magyar válogatott mérkőzésre a betegágyból hívták ki a fiatal futballistát, a lábadozó játékos a szakadó esőben, bokáig érő sárban két góljával úgyszólván egyedül akadályozta meg Olaszország győzelmét. Ezután az olaszok kutatni kezdték a leszármazását, kiderült, hogy a család olyan területről származik, amely olasz uralom alatt van. Ezen az alapon hajlandók lettek volna Sárosinak olasz állampolgárságot adni, ha a fiú hazát cserél. Sárosi elutasította az ajánlatot, kijelentette, hogy magyar és magyar is akar maradni, még ha emiatt anyagi hátrányokat is szenved.”

A legendás játékos 1948-ban költözött Olaszországba, azt is állíthatnánk, végre sikerült az olaszoknak, amire régen vágytak, megszerezték maguknak az általuk rendkívül tisztelt futballistát. Igaz, az akkor már 36 éves egykori világbajnoki ezüstérmes nem labdarúgónak, hanem edzőnek költözött Itália azúrkék ege alá. Nem várta kint biztos szerződés, csak ősszel kapott munkát, akkor is kalandos előzmények után. Az 1948–49-es bajnoki esztendőt még a hajdanán a Torinóval bajnoki címet is nyert Kutik Andrással kezdte el a dél-olasz Bari városának együttese. Négy sikertelen mérkőzés (egy döntetlen, három vereség) után a vezetőség a már az előző szezonban is beugró Plemich Rudolfot ültette a helyére,. aki előtt néhány mérkőzésen az olasz Costantino is dirigált. Plemich sem váltotta meg a világot, így a vezetők Sárosi Györgyöt kérték fel edzőnek. Bari vagy kétezer kilométernyire fekszik Budapesttől, mégis nagyon közel lehet: húsz esztendő alatt Sárosi doktor lett a klub 11. magyar trénere. A tizenegyből többen, mint Kutik, Plemich, vagy Egri-Erbstein többször is megbízást kaptak. Az Itáliában hamarosan Giorgiónak emlegetett Sárosinak nem sikerült jól az edzői bemutatkozás, de az alapcélt, immár két olasszal, Costantinóval és Capocasaléval triót alkotva, teljesítette, benntartotta a csapatot az élvonalban. 


Hamarosan meglepő és megtisztelő ajánlatot kapott a kor legjobb olasz csapatától, a bajnoki címeket sorozatban nyerő Torinótól. Még az idény közbe tárgyalni akartak a piemontiak, sőt, el akarták őt vinni a lisszaboni túrára. A feleségének szerencsére nagyon jó volt a szimata, kijárta, hogy a Bari elnöke megtiltsa a még szerződés alatt lévő edzőjének az utat. Az életét mentették meg, hiszen a Torino gépe Supergánál balesetet szenvedett, a teljes küldöttség (benne két magyar, Egri-Erbstein Ernő sportigazgató és Schubert Gyula, az egyik csatár) szörnyethalt. Sárosi György végül maradt Bariban, a következő szezont végigdolgozta a csapattal, de nem sikerült másodszor is elkerülni a kiesést. Rövid ideig ezután Luccában, a B-ligás Lucchesében dolgozott, majd a mégis csak Piemontba, Torinóba szerződött, de nem a Bikákhoz, hanem a Juventushoz. Egyszerűen megfogalmazható, de nehezen véghez vihető feladatot kapott: a címvédőként csak harmadik együttest vissza kellett vezetnie a csúcsra. Sztárjátékosok kerültek a keze alá, akik természetesen tisztelték benne a nagy elődöt, a harmincas évek egyik világklasszisát. Olyan futballistái voltak, mint a kapus Giovanni Viola, a szintén válogatott Ermes Muccinelli, a tekintélyes és nagy tudású Giampiero Boniperti, vagy a dán csatártrió, a gólkirály Jens-Peter „Johnny” Hansen, névrokona, Karl-Aage Hansen, valamint Carl-Aage Praest. A Viola – Bertuccelli, Manente – Mari, Parola, Piccinini – Muccinelli a két Hansen, Boniperti és Praest alkotta tizenegy hétpontos előnnyel zárt a címvédő Milan előtt. Sárosi doktor mindmáig az utolsó magyar edző, aki olasz bajnokcsapat kispadjáról állhatott fel a szezon utolsó mérkőzését követően. (Később Guttmann Béla bajnok lett a Milannal, de őt a szezon végén, 1955 tavaszán Ettore Puricelli váltotta.) 

A második idényben, 1952–1953-ban is kiválóan szerepelt a Juventus, de két ponttal lemaradt a félelmetes Skoglund, Nyers balszárnnyal operáló Inter mögött. A Doktor úr búcsút intett Milánónak, s egy régebbi ígéretét beváltva a Genoa 1893-hoz kötelezte el magát. A ligúriai városban nem kergette hasonló álmokat, mint a Juvénél, a vezetőség elégedett volt a biztos középmezőnybeli helyezés elérésével. Előbb a 12., majd a 11. helyen végzett a csapattal. A várost pedig annyira megszerette, hogy ott vásárolt háza maradt élete végéig a fő rezidenciája. 1955-ben a fővárosba, az AS Roma együtteséhez szerződött. Az első évben elért 6. helyet másodjára csak egy 14. helyezés követte, így nem esett nehezére a búcsú az Örök Várostól. Igaz, szép emlékeket hagyott maga után, mert az 1958–1959-es idényben, a szezon második felében kinevezték az akkor még ifjú edző, Gunnar Nordahl mellé-fölé technikai igazgatónak. (Hatodik lett a csapat.) Ez volt a búcsúja az olasz első osztálytól felnőtt edzőként. Utána már csak B-ligás egyesületek (Bologna, Brescia) szakmai munkáját dirigálta. Később a genovai utánpótlás-nevelés atyja volt, több mint egy évtizeden át. Felnőtt edzőséget csak Svájcban, az olasz-svájci területen vállalt, 1960 őszén. A Lugano csapatát irányította. Egy a nevéhez fűződő anekdota szerint a Ferencváros egy portyája során Genovában járva, a magyar futballisták ellátogattak a város gyönyörű temetőjébe. A csodálatosan szép környezet láttán az amúgy ábrándos lelkületű Sárosiból kitört: „Jó lehet itt halottnak lenni…” Sárosi György dr. 1993. június 20-án hunyt el Genovában.



(forrás: mlsz.hu)

2013. június 26., szerda

8. hivatalos válogatott mérkőzés


 8. hivatalos válogatott mérkőzés 
helyszín: Budapest, XIV. ker., Millenáris
nézőszámok:LABDARÚGÁS: 5.000
nso.hu: 5.000
fotbal.cz: 8.000
  1. 0 - 163' Valášek Jindřich
    1 - 180' Károly Jenő
Magyarország MagyarországCsehország Cseh- és Morvaország
  1. Izsó László
  2. Sárközy Sándor
  3. Kisfaludy Árpád
  4. Gorszky Tivadar
  5. Koltai József
  6. Kiss Gyula
  7. Sebestyén Béla
  8. Károly Jenő
  9. Bosnyákovits Károly
  10. Horváth József
  11. Oláh Károly
  1. Pech Jan
  2. Müller Viktor
  3. Kučera Antonín
  4. Kopecky Josef
  5. Jirásek František
  6. Jetel Ladislav
  7. Jelínek Vladislav
  8. Jelínek Bohumil
  9. Rosmaisl František
  10. Šetela Antonín
  11. Valášek Jindřich
szövetségi kapitány:
Hajós Alfréd


(forrás: magyarfutball.hu)
szövetségi kapitány:
válogató bizottság

2013. június 24., hétfő

Grosics: Jól szórakoztam Kuvaitban, de két év elég volt


Az Aranycsapat kapusa az 1960-as években próbálta ráncba szedni a közel-keleti ország futballéletét.


Grosics Gyula a hatvanas években két évig dolgozott Kuvaitban



1965 és 1967 között Kuvaitban dolgozott Grosics Gyula, az Aranycsapat legendás kapusa. A csütörtöki, Kuvait elleni barátságos mérkőzés ürügyén megkértük a most 87 éves „Fekete Párducot”, meséljen kuvaiti emlékeiről.

„Egyszer csak szóltam az MLSZ-ből, hogy van egy kuvaiti ajánlatom, elvállalom-e? – kezdi a visszaemlékezést Grosics Gyula. – Érdekelt a lehetőség, gondoltam, kipróbálom magam a világ azon pontján, de őszintén szólva, fogalmam sem volt arról, mire számítsak, nem volt semmilyen elképzelésem a kuvaiti futball állapotáról és arról sem, milyen feladatot szánnak nekem. Amikor megérkeztem az országba, akkor szembesültem vele, hogy nem is igazán edzőnek akarnak, hanem a kuvaiti egyetemi-főiskolai futballéletet kellett megszerveznem és egy főiskolai válogatottat összeállítani.”

„A közvetlen felettesem a kuvaiti sportminiszter volt, aki az ország futballéletének ura is volt egyben és a labdarúgó szövetség elnöke, ő kért fel a munkára. Angliában tanult, rendkívül intelligens és művelt fiatalember volt, sajnos nagyon fiatalon elhunyt. Akkoriban egyetlen osztály volt a bajnokságban és csupán hat csapat, tehát nem volt éppen nagy futballkultúra az országban. A főiskolásokat sem a labdarúgás szellemisége vezérelte, hogy úgy mondjam, inkább szórakozásnak tartották a futballt. Ennek ellenére nagyon hamar sikerült megszerveznem egy egyetemi bajnokságot a kizárólag hallgatók alkotta csapatokból és fél év alatt olyan válogatottat raktam össze belőlük, akikkel bátran tettünk eleget egy tunéziai meghívásnak, mivel az összes klubot megvertük az országban.”

„Ez a tunéziai meccs a kuvaiti futballtörténelem első idegenbeli nemzetközi mérkőzése volt, tehát ez a főiskolai válogatott képviselte a kuvaiti labdarúgást először külföldön. Tuniszban, telt ház előtt három egyre győztünk, ami óriási siker volt, a sportminiszter nem győzött hálálkodni a nagyszerű sportsikerért. Amint hazaértünk, a repülőtéren mondtam a játékosoknak, hogy most két szabad napjuk van, utána újra edzésre kell jönniük. Csakhogy senki, egyetlen játékos sem volt ott két nap múlva az edzésen. Kiderült, mindannyiukat azonnal leigazolta a bajnokság hat csapata közül valamelyik, mindenki rögtön elkelt. Hát én nagyon elcsodálkoztam, mondtam is a sportminiszternek, hogy ezt így nem lehet, mi lesz most, nem maradt semmi a csapatomból. Erre azt válaszolta, hogy mit idegeskedem én ezen, a fizetésemet megkapom, toborozzak új csapatot és kezdjem elölről a munkát. Hát én nagyon jót szórakoztam magamban, ilyen közegben még sohasem voltam korábban. Sok más furcsaság is volt, ha például a játékosok moziba akartak menni edzésidőben, akkor moziba mentek, nem lehetett nekik parancsolni, odahaza azért nem ezt szoktam meg. Szóval nem a professzionális szemlélet hajtotta őket.”

„De nagyon elégedettek lehettek a munkámmal, mert egy év után kineveztek a felnőtt válogatott szövetségi kapitányának is. Szerettem ott dolgozni, mindenem megvolt, kiszolgálták az igényeimet, kijelenthetem, hogy a kluboktól és a sportvezetőktől is minden támogatást megkaptam. De két év után azt mondtam, hogy jó volt, de elég volt, haza akarok menni, honvágyam van. Nem akartak elengedni. Azt mondták egész egyszerűen, hogy nem adják ki az útlevelemet, maradnom kell. De aztán addig jártam a nyakukra, míg végre elengedtek. Próbáltam még egy ideig követni a bajnokságukat, valamint a volt játékosaim sorsát, de egy év múlva meghalt a barátom, a sportminiszter és utána már nem foglalkoztam a kuvaiti futballal. Nem tudom most sem, hogy milyen futballra lehet számítani tőlük a csütörtöki meccsen Győrben.”

(Lejegyezte: Bodnár Zalán, Forrás: Fourfourtwo.hu)


KAPCSOLÓDÓ ÍRÁSUNK: Grosics Gyula


2013. június 21., péntek

A vidék bajnokai

A VIDÉK BAJNOKAI


Az utóbbi évek trendjével ellentétben régebben ritkaságnak számított, ha egy vidéki csapat megnyerte az első osztályú labdarúgó-bajnokságot. 1926 volt, mire egyáltalán indultak a bajnokságban a nem fővárosiak. Az első vidéki győztes egy bajnoki címet nyert, de kétszeres bajnoknak mondhatja magát. 
1901-ben játszották az első NB I-es bajnokságot, de 1943-ig kellett várni az első vidéki bajnokcsapatra. Az 1940-es második bécsi döntéssel Észak-Erdélyt visszacsatolták Magyarországhoz. A Kolozsvári AC, valamint a Nagyváradi AC is bebocsátást nyert a legjobbak közé, miután az 1941-42-es szezonban 16-ra bővítették az NB I létszámát. Első nekifutásra a Nagyvárad ötödik lett (a Kolozsvár pedig az utolsó bennmaradást jelentő 13. helyen végzett), majd 1942-ben jött egy ezüstérem, egy évvel később pedig felért a csúcsra az erdélyi zöld-fehér csapat. Úgy vertek 13 pontot a második helyezett Ferencvárosra, hogy Bodola mesterhármasával 4-1-re nyert az Üllői úton. Sokáig a brassói születésű Bodola Gyula volt a román válogatott gólrekordere, egészen addig, amíg Gheorghe Hagi meg nem döntötte azt, az Aranycsapat tagjaként elhíresült Lóránt Gyulát pedig nem kell bemutatni. A NAC amúgy román bajnokságot is nyert egy ízben.
nac.jpg
20 év múlva, 1963-ban jött a következő vidéki bajnokcsapat, ezúttal Nyugat-Magyarországról. 1963 őszén féléves bajnokságot rendeztek. A három évvel korábban feljutott Győri Vasas ETO már letudta a meccseit, amikor a Ferencvárosnak még hátravolt egy bajnokija Dorogon. Egy pont is elég lett volna a fővárosiaknak az első helyhez, ám a Bányász 2-1-re nyert, így a győriek, akik között ott volt a későbbi FIFA-bíró Palotai Károly is, egy soproni barátságos meccsen tudták meg, hogy övék a bajnoki cím. Városukba visszaérve ezrek várták őket egy spontán ünneplésre. Azóta pedig még három ízben lett aranyérmes az ETO, legutóbb épp egy hete.
A következő 31 évben - két ETO-bajnoki címet leszámítva - a Ferencváros, a Dózsa, a Honvéd, a Vasas és az MTK váltogatta egymást Magyarország futballtrónján, mígnem feltűnt a Vác. A Pest megyei piros-kékek azért nem a semmiből jöttek. Egyrészt 1899-ben alapították a klubot, mint a Ferencvárost, másrészt pedig a Váci Izzó MTE 1986-87 óta tagja volt az NB I-nek. Csank János 1989-ben került vezetőedzőként a csapat élére, és az évek során kiváló erőnléttel ruházta fel a csapatot, amely megtanult védekezni, és begyakorolt több tucat szabadrúgás-variációt. 1991-ben és 1992-ben egyaránt ezüstérmet szerzett a csapat, a következő bajnokságban azonban hiába volt esélyesebb a Kispest-Honvéd, hiába szárnyalt ősszel a Ferencváros, a végén révbe ért a Vác. Koszta János volt a kapus, Nyilas Elek pedig a csapat esze volt, de kellettek Dzurják József és Füle Antal góljai is, Szedlacsekről, Romanekről, Vígről, Répásiról, Hahn Árpiról, Puglitsról, Kaszáról, vagy Nagy Tiborról ne is beszéljünk. Kár, hogy egy ilyen klub csak vergődik 2006 óta, idén be sem tudták fejezni az NB II-t.
Vác - PSG BL-selejtező 1994-ben, a PSG idén is ott lesz
1952-ben alakul a Sztálinvárosi Vasmű Építő csapata, amely egy év múlva már NB I-es volt. 1961-ben Dunaújvárosi Kohászra keresztelték, később pedig Dunaferr néven lett ismert a csapat, amely 1998-ban újra NB I-es lett, 1999-2000-ben pedig már meg is nyerte a bajnokságot. A Dunaferr támogatásával a semmiből lett bajnok a csapat, úgy, hogy közben a kézilabdázók BL-t nyertek, a jégkorongozók pedig óriási versengésben voltak a Volánnal. Stadion is épült (félig), hogy aztán ez a klub is eltűnjön a süllyesztőbe. Az utóbbi években vegetál az újvárosi (él)sport.
dferr.jpg
A következő vidéki urakra nem kellett 10, 20, 30 évet várni, már 2002-ben itt voltak. A Zalaegerszeg 1994 óta folyamatosan tagja volt az NB I-nek, de a kiugró eredmények elkerülték a csapatot. Ebben az időszakban viszont egy ambiciózus fiatalember, Bozsik Péter került a kékek kispadjára, a csapatban pedig ott volt Urbán Flórián, Waltner Róbert, Kenesei Krisztián és Szamosi Tamás. Ne feledkezzünk meg továbbá az MTK-ról, amely tízpontos előnyt herdált el, ki tudja milyen okból. A fővárosi kék-fehéreknek ugyanis az a Várszegi Gábor volt a tulajdonosuk, aki a Ferencvárost is irányította 2000-től. Az összeesküvés elméletek híveként meggyőződésem, hogy az FTC-t akarták befutónak, csak a parádézó Zalaegerszeg bepiszkított, és mire a többiek eszméltek, már késő volt. Lehet, hogy egy bennfentes 10 másodperc alatt meggyőzne, hogy nem így volt, és ez amúgy sem von le semmit a zalaegerszegiek érdemeiből, akik bónuszként adtak egy kisebb pofont a Manchester United sztárjainak, akik nem vették komolyan Koplárovics Béláékat, ehelyett inkább a Népstadion gyepével voltak elfoglalva. A felújított stadion - Dunaújvároshoz és Sopronhoz hasonlóan - Zalaegerszegen sem hozott szerencsét. A csapat - negatív nyeretlenségi csúcsot döntve - tavaly kiesett az NB I-ből.
A 2000-es évek sikercsapatát így nem Fejér megyében, és nem is Zalában kell keresni, hanem Hajdú-Biharban. A Debreceni VSC, amely amúgy a bajnokságban szerzett szerény érdemei alapján a 2001-es év egyik kiesője lett volna, bevásárolta magát a következő NB I-es évadra. Na jó, hivatalosan a BKV visszalépése miatt kerültek be. A szerencsejáték üzletből élő Szima Gábor volt ekkor a klub tulajdonosa a már kétszeres Magyar Kupa-győztes csapatnak. A klubnál volt pénz, Kósa Lajos polgármester is a csapat mögött volt, de nem költekeztek ész nélkül. Sőt, Szima állítólag nem sok játékosért adott pénzt a több mint tíz év alatt, viszont jó áron adott túl az nála befutott légiósokon. Közben ráadásul fénykorát élte a DVSC. Két bronzérem után 2004-05-ben története során először bajnok lett a csapat, amit további ötször ismételtek meg a hajdúságiak. Mindezt olyan debreceni kötődésű emberekkel, mint Herczeg András, Kondás Elemér, az azóta már elhunyt Garamvölgyi Lajos, vagy a játékosok közül Sándor Tamás és Dombi Tibor. A csúcs a 2009-es BL-szereplés volt, jelenleg viszont úgy tűnik, mintha a szerencsejáték törvény miatt sok pénzt bukó tulaj "várakozó állásponton" lenne. Igaz, a Loki kupadöntős idén is, és könnyen a dobogón végezhet a bajnokságban.
A Videoton is megjárta a hadak útját, meg az NB I/B-t is, mire révbe ért. A Vidi Garancsi István tulajdonosnak és a hirtelen egyszerre felbukkanó állami cégeknek köszönhetően vált hazai szinten gazdaggá. A szakmai vonalat Mezey György vitte, akiről eleinte úgy tűnt, hogy magyar igazolásaival inkább az ellenfeleket akarja gyengíteni, az AIK Stockholm keretéből kirakott Mutamba és Djordjics megvétele pedig igaz baklövés volt. "A Videoton ezzel a kettős igazolással egy olyan, Európa felé vezető lépést tett, ami szerintem áttörést jelent."-értékelt optimistán dr. Mezey. Ehhez képest Mutamba például a következő télen visszatért Svédországba. Összesen öt meccset játszott a Vidben, ebből kettőt a B-csapatban. Ezek a bakik is kellettek azonban ahhoz, hogy a székesfehérvári csapat rátaláljon a helyes ösvényre, és a csapat így is bajnok lett 2011-ben. A Mezey után érkező Paulo Sousával az Európa-liga csoportkörét is megjárta a csapat, amit idén a bajnoki címről lecsúszva José Gomes felügyelete mellett próbálhatnak meg újra.  
(forrás: magicmagyars.blog.hu)

2013. június 20., csütörtök

Karli, a védőangyal

Sárosi György
Ma húsz éve, hogy elhunyt Dr. Sárosi György, az 1938-as ezüstcsapat kapitánya. Az alábbi anekdotával emlékezünk rá.

Csakis a gentleman-iskola virágzása idején történhetett ilyesmi. Az elithez tartozás sajátos betyárbecsületre kötelezte a klasszisokat, még az egymás ellen küzdőket is.
Kételkednék az epizód hitelességében, ha nem Sárosi György mesélte volna el.
"...Bécsben egy réges-régi osztrák-magyaron kapura törtem, közben egy újonc hátvéd hátulról faultolt. Elestem és fektemben láttam, hogy Karli Sesta, az osztrákok máskülönben kegyetlen hátvédje a tetteshez rohant. Úgy futtában lekent az ifjú csapattársának egy hatalmas pofont és rárivallt:
-Jegyezd meg, hogy a Doktorhoz egy ujjal sem érhetsz hozzá. Sárosi az én oltalmam alatt áll."

(forrás: Kő-Török: A magyar futball anekdotakincsei)

Kapcsolódó írások:

2013. június 19., szerda

75 éve játszottunk vb-döntőt!

forrás: www.vivoazzurro.it
Ma 75 éve, vagyis 1938. június 19-én csapott össze Párizsban, a világbajnokság döntőjében Olaszország és Magyarország. A mérkőzés kimeneteléről és egyéb érdekességekről egy korábbi írásunkban olvashattok: 

A Képes Sport a következőképpen látta a meccset:

KépesSport írása

A világbajnokság többi magyar vonatkozású mérkőzése:

2013. június 16., vasárnap

Újpesti Torna Egylet megalakulásának évfordulója

Az UTE 1885. évi megalakításának helyére emlékeztető tábla.
Budapest, IV. ker. Szent István tér 19.
Az Újpesti Torna Egylet (UTE) a magyar sportklubok közül a legnagyobb múltra tekinthet vissza, hiszen még a XIX. században alakult. A nevezetes napon – 1885. június 16. – az alapító tagok az alábbi hármas jelszóval határozták meg az új sportklub értékrendjét: „ÉpségErőEgyetértés”. Az Újpest FC a legrégebben alapított, megszakítás nélkül működő sportegyesület, az UTE labdarúgó-csapata.

Kezdetben a szertorna, majd a vívás és az atlétika jelentette az Újpesti Torna Egylet tevékenységét. A labdarúgás 1899-ben honosodott meg Újpesten.

Magyarországon 1901-ben indult útjára a Nemzeti Bajnokság, ahol az Újpest a második osztályba kapott besorolást. A klub labdarúgócsapata 1905-ben lépett fel az első osztályba, ahonnan az 1910-11-es bajnokság végén kiesett, majd egy év múlva újra visszakerült a legjobbak közé.
Az 1912-es bajnoki évtől számítva az Újpest folyamatosan az élvonalban szerepel. A klub első bajnoki címére 1930-ig kellett várni. Ez az év azonban egy hosszú sikerszéria kezdetét is jelentette. A ’30-as években öt bajnoki cím fémjelezte az Újpest szereplését. Nemzetközi színtéren két KK-győzelem mellett az 1930-ban a Nemzetek Tornáján történt újpesti diadal jelenti talán a mai napig is a legnagyobb sikert! Bár a klub legtöbb szurkolóját a ’70-es években elért sikersorozatnak köszönhette, már a ’30-as években egész Európa ismerte klubunk nevét!

A legjobb bajnoki sorozatot az 1967-80 közötti 14 esztendőben ért el az Újpest (Újpesti Dózsa néven). Ekkor 14 bajnoki kiírásban 9 bajnoki cím mellett 4 ezüst- és 1 bronzéremmel gazdagodott a klub dicsőséglistája.

zászló
Nagy változást hozott a klub életében, hogy 1999 nyarán a professzionális labdarúgó-csapat kikerült az egyesület, azaz az UTE fennhatósága alól, s gazdasági társaság formájában folytatta működését. Az akkor csőd szélén álló labdarúgó szakosztály ma már gazdaságilag teljesen önálló futballklubként, Újpest FC néven működik (a gazdasági társaság neve: Újpest FC Kft.).

Az országos stadionrekonstrukció keretében vadonatúj stadion épült a régi helyén, így Újpesten európai szintű, modern, teljesen fedett lelátókon szurkolhatnak a drukkerek a csapat meccsein. A stadion névadója Szusza Ferenc, aki a legtöbb élvonalbeli mérkőzést játszotta az Újpest mezében.

A klub számos világhírű futballistát adott a labdarúgásnak. Íme, néhány legendás név a teljesség igénye nélkül: a Fogl testvérek, Zsengellér, Szusza, Göröcs, Bene, Fazekas, Törőcsik.

(forrás: ujpestfc.hu)

2013. június 14., péntek

Világbajnokság 1938, elődöntő: Magyarország-Svédország


döntő
1938-as világbajnokság magyar vonatkozású mérkőzéseit egy híján bemutattuk. Idézzük fel újra, mi is történt azon az ominózus tornán. A nyolcaddöntőben Holland-Indiát vertük meg 6:0-ra, június 12-én Svájc ellen győzedelmeskedtünk, majd következett a Svédország elleni elődöntő június 16-án, amelynek kimeneteléről lentebb olvashattok. A döntő eredménye pedig gondolom már mindenki előtt ismert, Olaszország nyert, Magyarország ezüstéremmel távozott.



Világbajnokság 1938, Franciaország, elődöntő

 213. hivatalos válogatott mérkőzés 
helyszín: Párizs, Stade Parc des Princes
nézőszámok:fifa.com: 20.000
allworldcup.narod.ru: 22.000
nso.hu: 28.000
  1. 0 - 1
    1' Nyberg Arne
    1 - 121' Jacobsson Sven (öngól)
    2 - 137' Titkos Pál
    3 - 138' Zsengellér Gyula
    4 - 167' Sárosi György
    5 - 185' Zsengellér Gyula
Magyarország MagyarországSvédország Svédország
  1. Szabó Antal
  2. Korányi Lajos
  3. Bíró Sándor
  4. Szalay Antal
  5. Turay József
  6. Lázár Gyula
  7. Sas Ferenc
  8. Zsengellér Gyula
  9. Sárosi György
  10. Toldi Géza
  11. Titkos Pál
  1. Abrahamsson Henock
  2. Eriksson Ivar
  3. Källgren Olle
  4. Almgren Erik
  5. Jacobsson Sven
  6. Svanström Kurt
  7. Nyberg Arne
  8. Jonasson Sven
  9. Andersson Harry
  10. Keller Tore
  11. Wetterström Gustav
szövetségi kapitány:
Dietz Károly


(forrás: magyarfutball.hu)

Kapcsolódó írások:



szövetségi kapitány:
Carlson Gustaf