2013. január 29., kedd

Szusza, dr. Sárosi és Puskás egy képen

A Puskás Ferenc facebook oldal osztotta meg a mai napon a következő fotót, melyen együtt szerepel többek között Puskás Ferenc, Szusza Ferenc és Sárosi György is. A kép 1947-ben, Mexikóban készült egy FTC-portya alkalmával. Zseniális!


2013. január 25., péntek

Lóránt Gyula (Kőszeg, 1923. február 6. – Szaloniki, 1981. május 31.)

Lóránt Gyula, az Aranycsapat középhátvédje keménységéről, fegyelmezettségéről és hihetetlen rúgótechnikájáról volt híres. A válogatottban 37 alkalommal szerepelt, olimpiai aranyérmes, világbajnoki ezüstérmes, több nagynevű külföldi klub edzője is volt, a görög PAOK-kal bajnokságot is nyert. 

Útja és pályája azonban korántsem volt ilyen egyenes, 1949-ben előbb tiltott határátlépés miatt internálótáborba került, majd szintén ugyanabban az évben életveszélyes sérülést szenvedett egy Győr elleni meccsen. Csak keménységének és szívósságának köszönheti, hogy felépült és ismét a válogatott kihagyhatatlan tagja lett. Egy anekdota szerint a Honvéd vezetői ultimátumot adtak Lórántnak, hat hetet kapott, hogy összeszedje magát és lefogyjon. Ebben az időben egy kölcsönlabdával edzett a farkesréti temető melletti területen, edzőpartnere pedig a felesége volt. A Honvéd végül leigazolta és mind klubszinten, mind a válogatottban dicsőséges évek következtek a védő életében.

"Az is kedves eset volt, hogy az első negyedórában egy a térfelünkön elhangzott 'indiszkrét' kérdés hozott fordulatot az olasz válogatott csatársorának támadási kedvében. Középcsatáruk, a nyulánk, nagyon tehetséges Galli többször is gólveszélyesen ugrott ki védőink közül, nem is egyszer meghűlt bennem a vér. Ez a fiatal játékos gyors volt, pompásan fejelt, kitűnően kezelte a labdát. Végül Puskás megsokallotta a dolgot és a felezővonal táján csípőre tett kézzel hátraszólt:
- Lóri, meddig villog még ez a center?
Lóránt Gyuszi nem válaszolt, de érezte, hogy keményebbnek kell lennie. Néha súrolta ugyan egy kicsit a sportszerűség határait is, de alapjában a test-test elleni küzdelemben mindig erőteljesebbnek, határozottabbnak bizonyult olasz ellenfelénél. Hogy, hogy nem de ezektől a párharcoktól Gallinak elment a kedve, s az első negyedóra után már kerülte a találkozásokat a magyar középhátvéddel. Az olasz középcsatár ettől kezdve már nem 'villogott'..." (Grosics Gyula: Így láttam a kapuból)

Aktív pályafutását követően megszerezte az edzői papírokat, ám itthon nem alkalmazták, ezért külföldre kényszerült. Több nagy klubnál is megfordult, de nehéz természete és összeférhetetlen jelleme miatt sehol nem volt sokáig maradása. Jó példa erre 1971-es kölni munkája, ahol a klub elnökét nyíltan megsértette ("Fogd be a szád, te kövér disznó!") Habár személye körül megoszlanak a vélemények, szakmai hozzáértését soha senki nem vonta kétségbe a legnagyobb német csapatoknál sem. A sors fintora (vagy kegye), hogy 1981-ben a PAOK kispadján szívrohamot kapott egy mérkőzés közben és meghalt. 

Egyesületei játékosként: Kőszegi SE, Szombathelyi FC, Nagyváradi AC, Nemzeti Vasas, Nagyváradi Szabadság SK, IT Arad, Vasas Budapest, Budapesti Honvéd, Budapesti Spartacus, Váci Vasas

Edzői pályája:
  • 1965-1967 FC Kaiserslautern
  • 1967-1968 MSV Duisburg
  • 1969-1971 FC Kaiserslautern
  • 1971-1972 1. FC Köln
  • 1972-1974 Kickers Offenbach
  • 1974-1974 Freiburg FC
  • 1974-1976 PAOK Szaloniki (bajnoki cím)
  • 1976-1977 Eintracht Frankfurt
  • 1977-1978 Bayern München
  • 1979-1979 FC Schalke 04
  • 1980-1981 PAOK Szaloniki


2013. január 21., hétfő

Weisz-korszak Bolognában


A héten rendezett Inter-Bologna Olasz Kupa-mérkőzés végül az Internazionale továbbjutását hozta Ranocchia okos fejesgóljával, de most mi a két csapat volt edzőjének bolognai pályafutását boncolgatjuk kicsit.

Az 1930-as évek második felében az olasz első osztály egyértelműen a Bologna FC-ről szólt. Weisz Árpád 1935-ben átlagos középcsapatot vett át Kovács Lajostól, s bár első bolognai bajnoki idényében csak a hatodik helyre futott be az együttessel, a következő, 1935–36-os kiírásban már senki nem állhatott az útjába, megszerezte második bajnoki elsőségét is, és senkiben nem maradhatott kétség, hogy ez az aranyérem elsősorban a magyar edző érdeme. Két nagy fegyvere volt a sikerek eléréséhez: munka, azaz a 90 perces mérkőzésekhez szükséges erőnlét megszerzése (amiben nagy szerepe volt a River Plate-től megszerzett Filippo Pasuccinak) és a stabilitás. A második idényében mindösszesen 14 játékost szerepeltetett, ami a mai 25-30 fős kereteknél és rotációs szisztémákkal szemben elképzelhetetlen. Az 1936/37-es idényben sem volt megállás, olyan játékosokkal aratta a világraszóló sikereket, mint Angelo Schiavio, Mario Gianni vagy Michele Andreolo. Hamar híre ment a "kis Bolognának", aki az 1938-as mini-klubvilágbajnokságon úgy törölte fel a padlót a híres Chelsea-vel, hogy maguk az angolok is elismerően nyilatkoztak róla: „A Bologna az olasz stílusjegyeket is megőrizve úgy tudott futballozni, mint egy angol profi csapat”. A mérkőzésen 4-1-re győztek Weisz Árpád fiai. Zsidó származása miatt 1938-ban a bajnokság közepén el kellett menekülnie Bolognából Párizsba, a csapatot az osztrák Hermann Felsner vette át, a Bologna FC megint elvitte a scudettót...Valahol ez a negyedik bajnoki cím mégis Weisz Árpádot (is) illeti. Akkoriban az olasz futball a világ legjobbjai közé tartozott, ezt bizonyítva, hogy 1938-ban a világbajnokságon éppen Magyarországot múlta felül Olaszország. A világbajnok csapatban összesen két Bologna játékos szerepelt.


A Bologna a klub alapításának századik évfordulóján, 2009-ben az elnök, Francesca Menarini és a polgármester, Sergio Cofferati jelenlétében emléktáblát avatott Weisz Árpád tiszteletére a Stadio Dall’Ara falán.

2013. január 14., hétfő

Weisz Árpádra emlékezünk


2013. január 15-én 21:00-kor Internazionale-Bologna mérkőzést rendeznek az Olasz Kupa negyeddöntőjében. Hogy ez miért fontos egy Futball Anno blogon? Mert ezen a kupameccsen Weisz Árpádra emlékeznek, aki mindkét csapatnak edzője volt és sikert sikerre halmozott.


Az 1896-ban Solton született Weiszt a mai napig Olaszország egyik legsikeresebb edzőjeként tartják számon, a labdarúgáselmélet és az olasz edzőszakma úttörőjeként ismert, a modern edzési tudomány atyjának tartják. Bár játékosként közel sem ért el olyan sikereket, mint edzőként. Magyarországon a Törekvésben, majd Csehszlovákiában a Makkabi Brnoban, utána Olaszországban az Alessandria FC-nél volt igazolt labdarúgó, így ismerték meg Olaszországban. Ezután következett a milánói sztárcsapat, az Internazionale. Kék-fekete játékosaként 11 mérkőzésen lépett pályára az 1925/26-os szezonban. A következő szezonban már a kispadon, az Alessandria segédedzőjeként tűnt fel, innen igazolta le az Inter edzőnek. Legfiatalabb edzőként (34 éves volt) nyert bajnokságot a harmadik idényében a milánói gárdával az akkor még csak szárnyait bontogató Giuseppe Meazzával (ez a szárnybontogatás egyébként 33 gólt hozott az 1928-29-es idényben és gólkirályi címet eredményezett). Statisztikája az Inter kispadján páratlan, 110 győzelem, 47 döntetlen, 55 vereség. 

És hogy mi volt a titka? Olyan újításokat vezetett be, amivel korábban senki sem próbálkozott. Egyik volt az ötvédős rendszer, ami futótűzként terjedt Európában, pár év múlva angol edzők használták nagy sikerrel. Weisz megírta és 1930-ban kiadta nagy sikert arató könyvét, az Il giuoco del calciót (A futballjáték), amely az olasz futball első alapvető módszertani szakkönyve, megalapozta az olasz futballelméletet, és évtizedekig az olasz edzők Bibliája volt – sajnos ma már szinte fellelhetetlen, alig néhány példánya maradt fenn.



És egy kis kitekintés a "milánói magyar korszakról":
"1926-től kezdve az Inter kispadján folyamatosan magyar trénerek ültek. Két éven át Weisz Árpád, majd 1928-29-es idényben Viola József, aztán megint két éven át Weisz, majd az 1931-32-es idényben Tóth "Potya" István, aztán két éven át Weisz, végül másfél idényen keresztül Feldmann Gyula. Külön érdekesség, hogy a klub egy olyan időszakban szerződtette sorra a külföldi trénereket, amikor Olaszországban dúlt a fasizmus, amely bizony a futballba is jócskán beleszólt." (Misur Tamás - Internazionale)

Legközelebb Weisz Árpád bolognai edzősködéséről olvashattok.

2013. január 9., szerda

Grosics Gyula (Dorog, 1926. február 4. –)

" Tizenkettedik évemet tapostam, amikor egy véletlen hozzásegített az első "komoly" labdarúgó-szerepléshez. A dorogi ifjúsági csapat egy utcaválogatott ellen játszott, ekkor már - a sportpályán. Mint néző mentem el erre a mérkőzésre, teljesen gyanútlanul, s büszkén feszítettem vadonatúj öltönyömben, amely nem gyönyörű ívelésű bricsesznadrág volt a tartozéka. És mit tesz a véletlen? Az utcaválogatottnak nem jött el a kapusa, így jobb híján engem kértek meg: álljak be a kapuba. Kicsit kérettem magam, nem akaródzott levetkőznöm. Végül is az "egyszerűbb" megoldáshoz folyamodtam: vadonatúj öltönyömben álltam neki a védésnek, igazi mérkőzésen - először életemben. A védés elég jól ment. Ahogy a fiúk megállapították, nem kis részem volt abban, hogy az utcaválogatott 2:0 arányban győzött. " (Grosics: Így láttam a kapuból)

Pedig sokáig nem volt egyértelmű, hogy Grosics a kapuban marad, egy időben ugyanis elment a kedve a védéstől és néhány alkalommal jobbszélsőként is kipróbálta magát a pályán. 

A dorogi évek után a MATEOSZ-ba (később Teherfuvar) került, majd pályája csúcsán a Honvéd játékosa lett. 1952-ben a válogatottal olimpiai aranyérmet nyert, 1953-ban pedig sikerült legyőzniük a nagy mumus olasz válogatottat. A következő évi világbajnokságra kellőképpen felvértezve és nagy önbizalommal indult a magyar nemzeti tizenegy, a döntőben azonban alulmaradtak Németország csapatával szemben. A vereséget követően hazaárulás vádjával eljárás indult Grosics ellen, aki eltiltását követően 1956. január 1-jén játszhatott újra, immár egy másik bányászcsapat, a Tatabánya színeiben. Részese volt a 1958-as és 1962-es vb-szereplő válogatottnak is, ám az Aranycsapat korábbi nagy sikereit már nem sikerült megközelíteniük. 1962. október 14-én a Magyarország-Jugoszlávia mérkőzésen húzta fel utoljára a címeres mezt.

Edzőként dolgozott Tatabányán, Salgótarjánban, a KSI-nél és Kuvaitban is, 1969-től nyugdíjazásáig pedig a Volán SC ügyvezető elnöke volt.

Hatszor választották be az aktuális év világválogatottjába, Aranylabdára négy alkalommal jelölték. Nevét labdarúgó akadémia és általános iskola is viseli.




2013. január 6., vasárnap

Stadiont és játékrendszert avattunk

"1953. május 17-én, a római olimpiai stadion felavatásán kerültünk szembe a nagy olasz válogatottal, amelyet három évtized során nem sikerült két vállra fektetnünk. Mint már szó esett róla, az olasz amatőr-válogatott ellen elért helsinki győzelmünket nem tekinthettünk "hivatalosnak". Itt, Rómában kellett számot adnunk arról, hogy a magyar labdarúgás már kigyógyult "olasz betegségéből", s nem küszködik már alacsonyabbrendűségi érzéssel, hogy az azzurrik elleni találkozón kell pályára lépnie. A gyönyörű stadionban lezajlott mérkőzést hatalmas arányú propaganda előzte meg. Oldalakat írtak az olasz lapok a magyar válogatott addig elért eredményeitől, az olimpián mutatott nagyszerű játékáról. De nem is volt nagy szükség erre a dobverésre, hiszen a tények hihetetlen mértékben felcsigázták a szép labdarúgásért annyira rajongó olasz közönség érdeklődését.

S a játék, amelyet a magyar válogatott ezen a mérkőzésen is bemutatott, méltó volt a nagyszerű környezethez...Az első negyedórától eltekintve a magyar csapat nemcsak eredményesen, hanem szemet gyönyörködtetően is játszott. Amikor már 3:0 volt az eredmény a javunkra, az olaszok csak percekre tudtak átjutni a magyar télfélre. Olyan tízperces periódusok is adódtak, amikor az azzurrik még labdához sem tudtak nyúlni.

Ezen a mérkőzésen már kiteljesedett az az új játékstílus, amely akkor a többi nemzet válogatottjának a játékából hiányzott. A különleges magyar támadórendszer ereje abban volt, hogy egyik ellenfelünk sem találta meg megfelelő ellenszerét.

Helsinki, 1952
A mi játékfelfogásunk is alapjában a WM-rendszerre épült, de míg ennek ennek a klasszikus változata két előretolt szélsővel és  szintén előrehúzódott középcsatárral operált, ez az új rendszer a két szélsőt kissé, a középcsatárt pedig mélyen hátravonta. Az előretolt csatárok szerepét a két összekötő oldotta meg, s ők igyekeztek minden esetben zavart kelteni az ellenfél hátsó vonalaiban.

Ilyen körülmények között minden egyes támadó játékosunk mélyében tagozódva, tehát nem egy vonalban rohamozott, s minden esetben felzárkózott a gyors támadás végrehajtásához.

Túlsúly a védekezésben, emberfölény a támadásban! - Ez volt a jelszó, s ezt az elképzelést akkori, ragyogóan összekovácsolódott csapatunk mintaszerűen hajtotta végre.

E játékrendszerben emellett különleges szerepe hárult Bozsik Józsefre, aki mint a magyar labdarúgás egyik legnagyobb tudású játékosa, majdnem minden esetben a támadások elindítója, az akciók szellemi vezére volt. Feladatai közé tartozott még az is, hogy ha mód nyílik rá, mint vérbeli lövőcsatár keresse meg jól elhelyezett bombáival az ellenfél kapujának kevésbé őrzött sarkait. A higgadt, nagyon szorgalmas Zakariás, Bozsik mellett védőfeladatot kapott. Munkabírása, lelkiismeretes játéka a védelem egysége szempontjából volt szinte pótolhatatlan pozitívum.

Mindezt nem lehetett volna ilyen eredményesen összehangolni, ha a csapat játékosainak többségének képességei nem emelkednek magasan az átlag fölé.

A magyar válogatott azonban zömmel világklasszis játékosokat vonultatott fel, s ezek a kiváló labdarúgók mindig képesek voltak arra, hogy rákényszerítsék ellenfelükre játékstílusukat. Így adódhatott, hogy nem volt olyan védekező taktika, amely a minden részletében megfontolt és tudatosan kidolgozott támadó stílus ellen a siker reményében szállhatott szembe.

A római 3:0  fényes lapja volt a magyar labdarúgás kiemelkedő korszakának, hiszen válogatottunk az otthonában játszó, kitűnő eredményeket csillogtató olasz együttest győzte le, bemutatva az új technikai és taktikai rendszer egységét és döntő fölényét.

Ez a játékrendszer hozta a töretlen nagy sikereket egészen 1954 nyaráig, a berni Magyarország-NSZK világbajnoki döntő balvégzetű dátumáig." (Grosics Gyula: Így láttam a kapuból)