2012. december 31., hétfő

BÚÉK

"Az évszázad mérkőzésén az évszázad legszebb gólja..."
Szepesi György szavaival, az Aranycsapat nagyszerű játékával és Puskás csodaszép góljával kívánunk minden kedves olvasónknak sikeres és boldog új évet! Jövőre még több érdekességgel várunk vissza mindenkit! A szerkesztők


2012. december 28., péntek

A dressz alatt ver a Fradi-szív



Egyik olvasónk hívta fel a figyelmem Sal Endre remek írására, mely a napokban jelent meg a Népszavában. A 94 esztendős Gyetvai László mesél régi csapattársairól, Sárosi Györgyről, Zsengellér Gyuláról, de szóba kerülnek az Aranycsapat tagjai, Bozsik József vagy Puskás Ferenc is. A Gyetvai Lászlóval készült eredeti interjú ITT olvasható.






A dressz alatt ver a Fradi-szív


A mindenható kedves vele. Itt hagyta nekünk Gyetvai Lászlót. Hogy meséljen az utánozhatatlan Sárosi Györgyről, Zsengellér Gyuláról, a harmincas évek magyar futballjáról. Kilencvennégy esztendős, de ha foci kerül szóba, megváltozik a tekintete. A messzeségbe réved. Megint húsz éves, és ott nyargal a bal szélen a régi, falelátós Üllői úti stadionban.

Tolditól kapja a labdát, aztán egy megkerülős csellel becsapja a védőjét, egészen az alapvonalig fut, majd visszagurít, Toldi pedig bevágja. A legidősebb élő magyar válogatott labdarúgó. 1918-ban született. Abban az évben, amikor Tisza István a Parlamentben bejelenti: az első világháborút elvesztettük. Abban az esztendőben, amikor győz az őszirózsás forradalom, és Károlyi Mihály alakít kormányt. Amikor IV. Károly király lemond a magyar trónról, és bemutatják Bartók Béla remekművét, a Kék szakállú herceg várát. 

"Nagy család volt a miénk - kezdi az újpalotai lakótelepi ház hatodik emeletén, a nappaliban ülve Gyetvai László. Nyolcan voltunk testvérek, öt lány és három fiú. Zólyomban éltünk, amikor aztán jött Trianon, apám - aki amúgy vasutas volt - felpakolta a családot és Budapestre költöztünk. Mennünk kellet, nem volt maradásunk. Két évig a ferencvárosi pályaudvarnál, egy vagonban éltünk, de nem bántuk. Az Ecseri úti templomban ministráltam, amikor Raffai Dodó barátom odasúgta nekem, hogy toborzó van a Fradiban. Mondtam, nekem haza kell mennem, édesanyám vár, de végül elcsalt a pályára. Kétszáz gyerek volt a válogatón, bekerültem a legjobb tizenegybe. Szegény Dodó nem. Zsazsa bácsi - Izsák Károly volt a becsületes neve - tartotta az edzést, aki megnézte, hogyan mozgok, aztán a tréning végén megkérdezte, milyen poszton akarsz játszani fiacskám? Mondtam neki, én gólt akarok rúgni, így csatár lennék. Erre azt válaszolta: fiam, te robbanékony vagy, balszélső lesz belőled! Neki lett igaza."

Tizenhétszer játszott a magyar válogatottban. 1938. december 7-én, a skótok ellen debütált Glasgowban. A meccset 3:1-re elvesztette a magyar csapat: "Kikaptunk, nagyon nem örültünk, de aztán felengedett mindenki. A banketten ugyanis vagy hússzor kellett koccintanunk György király egészségére. De nem ám pezsgővel, jófajta skót whiskyvel. Az este végére eléggé elfáradt a társaság." Mivel csak az 1938-as év végén mutatkozott be a magyar válogatottban, nem lehetett ott a franciaországi vb-n, ahol a Sárosival, Zsengellérrel, Titkossal és a többi menővel felálló válogatott végül ezüstérmet szerzett. Máig fájlalja, hogy lemarad a tornáról, pedig mint mondja, sokáig úgy volt, ő is utazik. "Akkor már bajnok voltam a Fradival, amely sok válogatottat adott. Én is kerettag lehettem, azonban valamelyik felső vezető azt mondta, jó híreket hallott a Marseille-ben játszó Kohut Viliről. Menjen ő, ne a húsz éves Gyetvai. Hát így nem lettem világbajnoki ezüstérmes."

Viszont megadatott neki, hogy egy pályán lehessen hétről hétre a kor ünnepelt játékosával, Sárosi Györggyel. Akiről elég csak annyit tudni, 1937 szeptemberében, a Hungária körúton hét gólt lőtt a csehszlovákok hálójába (8:3 lett a meccs vége). "Ott voltam, Gyurka zseniális volt. Sajnálhatja, hogy nem ismerte. Igazi úriember, a közönség imádta, pedig nem játszott rá, csak tette a dolgát. Emlékszem, neki volt egyedül autója a csapatból - nagy szó volt akkor -, de nem azért vette, hogy felvágjon, csak szerette az autókat."A Ferencvárosban a kezdő fizetése heti 35 pengő volt, a fix kezdők kaptak negyvenet, a válogatott játékosok pedig zsebre vághattak 48-at is! Hogy az mennyit ért akkoriban? "Jó heti fizetés volt, kellemesen eléldegéltünk belőle. De nem voltak nagy álmaink, szerettünk focizni, és még pénzt is kaptunk érte, tökéletes volt minden. Más világ volt. A világ legtermészetesebb dolga volt, hogy villamossal mentem a pályára. A villamoson sokan rám köszöntek, kérdezgettek, én meg mindenkinek visszaköszöntem, válaszoltam. Más volt az emberek viszonya, több volt a tisztelet. A pályán is. Nekünk a Hungária vagy az Újpest játékosai nem ellenségeink voltak, hanem ellenfeleink. A Lázár Gyulával a Körútra, a Valéri kávéházba jártunk meccsek után, ott mindig találkoztunk más csapatok játékosaival. Együtt ittunk valamit és beszélgettünk."


A pályafutása során egyaránt háromszor nyert bajnokságot és Magyar Kupát a Ferencvárossal, és ott volt az 1937-ben Közép-európai Kupát nyerő csapatban is. Sok játékost látott, így kézenfekvő, hogy felvessük, ki volt a legjobb azok közül, akikkel egy pályán lehetett? "Ábel - vágja rá! - Vagyis Zsengellér Gyula. Csodálatos futballista volt! Az Újpestben játszott, de mindenki szerette a Fradiban. Olyan elegáns játékost én nem láttam. Persze később Puskás lett a legnagyobb, ebben nincs pardon. Ő egyébként Bozsik Cucuval együtt nagyon kedvelt engem. Mindig megkérdezték, mit hozzanak nekem külföldről, hiszen sokat túráztak. Mindig azt mondtam, semmit. Aztán egyszer mégis szóltam: megköszönném, ha hoznának egy fehér csipkeruhát a kislányomnak. Mikor megjöttek, az első útjuk hozzám vezetett a kis ruhával."És, hogy melyik meccsére a legbüszkébb a pályafutása során? "A Bologna ellen KK-meccs itthon 1939-ből. Kint 3:1-re kikaptunk, itthon viszont 4:1-re nyertünk, úgy, hogy mind a négy gól előtt én adtam a passzt Toldi Gézának. Csodálatos nap volt!"


A jelenlegi magyar válogatottnak is drukkol, mivel Dzsudzsák Balázs az ő posztján játszik, külön figyeli, a ki a jobb, Messi vagy Cristiano Ronaldo vitában viszont nem akar döntőbíró lenni. "Mindkettő ügyes gyerek" -mondja, de leginkább az Üllői útra figyel, ott is az utánpótlás meccseire. Mint kiderül, a dédunokája lassan a felnőtt csapat ajtaján kopogtat. "Nagyon jól ad be a fiú, talán ezt tőlem örökölte. Gyors is, védőként és középpályásként is sokra viheti. Én vagyok a legnagyobb szurkolója!" Aztán megyünk is. Mi hazafelé, a Gyetvai család pedig Visegrádra, ott karácsonyoznak. Ám még mielőtt elindulnánk, Laci bácsi a kanapén ülve, kicsit magának, kicsit nekünk, belekezd egy régi Fradi indulóba: "Volt egy csapat, úgy száguldott, mint a szél. FTC-re hallgatott, száz győzelmet aratott a futballpályák pázsitos gyepén. Most öreg fiúk vagyunk, hajunk ezüst-fehér. Öreg fiúk, FTC hajrá, a sírig kergetjük a labdát. Zöld-fehér dresszünkön megfakult a szín, de a dressz alatt még ver a Fradi szív..." 

És elcsuklik a hangja.

Sal Endre / Népszava

2012. december 23., vasárnap

Boldog karácsonyt!

Boldog, békés és futballban gazdag karácsonyt kívánunk minden kedves olvasónknak!








2012. december 21., péntek

Nyers István, avagy egy magyar hős Milánóban...


Az ötvenes évek elején két bajnokságot is nyert az Inter egymás után, amiben nagy szerepe volt Nyers Istvánnak, aki számolatlanul lőtte a gólokat. Máig ő a legnagyobb magyar futballista, aki valaha a Serie A-ban játszott.

Pályája Magyarországon kezdődött, először a III. kerület csapatában játszott, később Újpesten (többek között Szuszával, Zsengellérrel), a zuglói Ganzban Kubalával és Kispesten is szerepelt egy rövid ideig. Majd jött külföld, előbb Párizsban szerepelt, kis kerülőt téve Zizkovban, Csehországban, a Viktoria csapatában és végül Milánóban, a nagy nevű Internazionale csapatában. Maga Helenio Herrera (a catenaccio kialakítója) figyelt fel rá, személyesen indítványozta 1948-ban a milánói elöljáróknál leigazolását. A rossz nyelvek szerint Nyers két kiló aranyat kapott az aláírásáért.

Herrera nem csinált rossz vásárt, ez hamar bizonyítást nyert. Nyers 182 bajnokin 133 gólt szerzett kék-fekete mezben, nyert két bajnoki címet (1953, 1954), egyszer olasz gólkirály volt (1949-ben, 26 góllal) és több alkalommal is megnyerte az Internek a Milan elleni rangadókat. Egy 6-5-re végződött Milan derbin ő lőtte a hatodik gólt. "De felejthetetlen volt a Bari elleni bajnoki mérkőzés is ötvenből, amikor hajszál híján megdöntöttem a nagy Piola egy meccsen rúgott 7 gólos rekordját. A kiesés ellen foggal-körömmel küzdő Barinak már az első félidőben sikerült ötöt berámolnom, de ezután mintha beszögezték volna a kaput. Három vagy négy kapufát rúgtam, de gólt többet már nem... Tudomásom szerint azóta is Piola tartja a rekordot...” – mondta a szabadkai lapnak. Így van, máig az a csúcs.

Az 1954-es világbajnokság előtt komolyan felvetődött, hogy visszatér a magyar válogatottba, állítólag felvette a kapcsolatot az MLSZ-szel, az Inter azonban nem engedte el. "Ugyanebben az évben az idény elején Nyerset kizárták a keretből, mert túlzott anyagi követelésekkel állt elő, de október végén, a Milan elleni derbi előtt nem sokkal Masseroni klubelnök kiegyezett vele. November 1-jén: Inter-Milan 3-0, gólszerző: Nyers, Nyers, Nyers" (Misur Tamás - Internazionale)

1954-ben elhagyta az Internazionalét és előbba Servette FC-hez, majd az AS Romába igazolt, ahol 54 mérkőzésen 20 gólt szerzett. A korábbi csapattársa, Kubala László kérésére még néhány mérkőzés erejéig a Barcelonában is pályára lépett, majd 1961-ben végleg visszavonult. Nevét a vajdasági Tóthfaluban futballakadémia őrzi.

Nyers István (Freyming-Merlebach, Franciaország, 1924. május 25. – Szabadka, 2005. március 9.) sikerei számokban:

- Magyar labdarúgó-bajnok: 1945, 1945–46
- Olasz labdarúgó-bajnok: 1952–53, 1953–54
- Serie A gólkirály: 1948–49

2012. december 18., kedd

Sándor Csikar



Amikor a televízióban MTK-mérkőzést közvetítenek és a pályán nem túl érdekfeszítő játék folyik, néha végigpásztáz a kamera az A-lelátó VIP-szektorán is, ahol minden mérkőzésen ott ül Sándor Károly és figyeli szeretett klubját hóban-fagyban-legnagyobb hőségben.

Csikar neve egyértelműen összefonódott az MTK-val, két évet töltött a Móravárosi Kinizsiben (1945-47), utána pedig egyetlen klub jelentette számára a második otthonát: összesen 17 évet húzott le a kék-fehéreknél (1947-64). Ezen időszak alatt hetvenötször öltötte magára a magyar válogatott mezét is, és huszonhétszer zörgette meg az ellenfelek hálóját.

De honnan jött a Csikar elnevezés? Becenevét saját bevallása szerint onnan kapta, hogy nem volt olyan labda, amit ne próbált volna megszerezni, kicsikarni. Mások szerint viszont csapattársai labdakérései során kiabált Karcsi-Karcsi alakult Csikarrá. Az ő nevéhez fűződik a híres Csikar-szög, avagy nullszögből leadott kapura tartó lövés. A mai napig használják ezt a csibészes mozdulatot a világ futballjában.

Mind a hétköznapi életben, mind a pályán hajlamos volt a betyárságra. Csikar feleséget "rabolt" magának. Fiatalkorú menyasszonyának apja hallani sem akart a házasságról, de az ara, korára tekintettel, atyai hozzájárulás nélkül nem mondhatta ki jogerősen a boldogító igent. Csikar megtalálta a megoldást, talált egy pótapát, aki az anyakönyvvezető előtt áldását adta a frigyre. A pótapa nem volt más, mint Hidegkuti Nándor. Volt olyan eset, amikor a labdarúgó szövetség fegyelmi bizottság elé citálta Csikart, akit súlyos ítélet fenyegetett. Hidegkuti részben barátságból, részben a csapat érdekeit is szem előtt tartva átvállalta Csikar "sarát" és jóval enyhébb fegyelmi büntetéssel megúszta.

A gárdonyi Futballakadémia névadójáról nagyon sok anekdota kering, egyszer Szepesi György nyilatkozott róla: "A legemlékezetesebb számomra az első KK-győzelem. Együtt mentem a csapattal a mérkőzésekre. Legyőztünk osztrák, jugoszláv, cseh csapatokat, így nyerte meg az első újra kiírt KK-t az MTK. Legszebb személyes emlékem a Celtic Glasgow elleni Csikar-gól volt. Odakint 3-0-ra győzött az ellenfél. Meccs előtt együtt ültünk Csikarral az Ipoly-presszóban, és Csikar váltig azt mondta - "Ez a mérkőzés meglesz!" Elképesztően küzdött, elől-hátul, jobbról-balról, minden az övé volt, és aztán ő rúgta a továbbjutást jelentő Sándor-szögből leadott, csodálatos negyedik gólt. Szerintem minden idők legeszesebb játékosa a móravárosi Sándor Csikar. Ha fővárosi, polgári családban születik, egyetemi tanár lett volna, mert fantasztikus esze van. Nagy szerencse, hogy így alakult, mert így ő a magyar futball professzorává válhatott. De Csikar nemcsak okos, hanem szellemes, jó humorú is. Egyszer Sebes jobbszélsőt játszatott Hidegkutival. Utána Nándi azt mondja Csikarnak - "Látod, Csikar, most megmutattam neked, hogy kell jobbszélsőt játszani!" Mire Csikar - "Próbáld ki egyszer Hidegkuti mellett!" (Hajrá, MTK - 1999)

Sándor Károly (Szeged, 1928. november 26. - ) sikerei számokban:

- 379 bajnoki mérkőzés (klubrekord)
- 182 gól (Hidegkuti Nándor után a második legtöbb az MTK történetében)
- Magyar bajnok: 1951, 1953, 1957/58
- Magyar Népköztársasági Kupa-győztes: 1952
- Közép-Európai Kupa győztes: 1955, 1963
- KEK döntős: 1964

2012. december 15., szombat

Schlosser Imre (Budapest, 1889. okt. 11. – Budapest, 1959. júl. 19.)


„…ahhoz, hogy Puskás Öcsi és társai fölbukkanhassanak a negyvenes-ötvenes években,  Schafferre  és  Schlosserre, Toldira és Orthra, azaz stílus- és iskolateremtő labdarúgók meghatározta bajnokságokra van szükség…” (Hadas-Karády: Futball és társadalmi identitás)

A magyar labdarúgás történetének kétségkívül legsikeresebb korszakát az ún. Aranycsapat idején élte, ám már a  Puskás-Hidegkuti-Czibor-Kocsis nevével fémjelzett korszak előtt is volt futballélet Magyarországon, nem is akármilyen nevekkel és persze eredményekkel. A Hadas−Karády-tanulmányban felsorolt labdarúgókon túl több meghatározó egyénisége is volt a korszaknak, többek között a 13-szoros magyar bajnok Schlosser Imre, akit az első nemzetközi szintű magyar labdarúgónak tartanak.

A népszerű Slózi 15 évesen lett az FTC labdarúgója, 17 évesen pedig már a válogatottban is szerephez jutott. "Tagja voltam az FTC-nek, Magyarország bajnokcsapatának. Egyetlen ellenszolgáltatás, amit a klubomtól kaptam, az volt, hogy használhattam az FTC mezt. A cipő, amellyel a győzelmet jelentő gólokat rúgtam, azonban már nem a klubé volt. Azt már magamnak kellett beszerezni. Egészen természetesnek találtuk, hogy ha játszani akarunk, ahhoz cipőt is kell venni, s ha az FTC-nek nem lett volna pénze, a zöld-fehér trikót is megvettük volna." (www.tempofradi.hu)

A Ferencváros után az MTK-ba igazolt a legendásan görbe lábú játékos (a botrányról és az MTK-FTC ellentétre egy később írásban térek ki), ahol 115 mérkőzésen 135 gólt szerzett, 6 szezonból 6 alkalommal lett bajnok a csapatával. Az aktív játék után edzői munkát is vállalt, főleg külföldön (Svédországban a Kamraterma, Lengyelországban a Wisla Krakow csapatánál). Érdekes, hogy utóbbi kettőben játékosként nem lépett pályára, ám edzősködés aktív játékosi pályafutása idejére tehető, mert később visszatért a Ferencvárosba néhány mérkőzés erejéig - játszani.

Gólképesség páratlan volt és szinte vetélytárs nélkül lett hét alkalommal is gólkirály -egészen Schaffer Alfréd feltűnéséig. Annak ellenére, hogy pályafutása nagy részét a Ferencvárosban és az MTK-ban töltötte, a szíve mindig az Üllői útra húzta vissza.

"Titokban sok könnyet hullattam az elhagyott zöld-fehér színekért, melynek még ma is változatlanul híve vagyok és az is maradok. Könnyen meg lehet ezt érteni, hiszen az igazi klubszellemet ott szívtam magamba és az FTC-ből lendült futballkarrierem a magasba. Mindig igazi örömet éreztem, mikor a zöld-fehér sávos trikót magamon feszülni éreztem." (Schlosser Imre)

2012. december 12., szerda

A "Rongylábú" Czibor (Kaposvár, 1929. aug. 23. – Győr, 1997. szept. 1.)



Gyors és kiszámíthatatlan játékos hírében állt, gyakran "Rongylábúnak" is nevezték különleges adottságai miatt Czibor Zoltánt. Világhírű karriert azonban mégsem tudott befutni, bár tagja volt a híres Aranycsapatnak és olimpiai bajnoknak, valamint világbajnoki ezüstérmesnek mondhatta magát.

Sebes Gusztáv szövetségi kapitány így írt Cziborról Öröm és csalódások c. könyvében:
"Ugyanakkor történt, hogy Czibor - aki mióta csak tartalék volt a válogatottban, mindig mellém ült a kispadra-, amikor Fenyves éppen valami hibát vétett, megkérdezte tőlem:
-Mondja, Guszti bácsi, mennyivel jobb futballista ez a srác, mint én?!
-Semmivel - válaszoltam csendesen-, te jobb játékos vagy. De ő sokkal különb ember. Majd rájössz, hogy az életben ez milyen sokat jelent, de a futballpályán is. "

saját gyűjtemény
Komárom 
Pályáját a komáromi MÁV csapatában kezdte, majd tehetségére hamar felfigyelt a Ferencváros, amely 1948-ban leszerződtette a fiatal Czibort. Meghatározó játékos és kitűnő balszélső vált itt belőle, ám egy bajnoki címet követően továbbállt a Fradiból és a katonai szolgálat elől előbb a Csepelhez, majd a Honvédhoz szerződött. Kispesti évei alatt érte el legnagyobb válogatottbeli eredményeit, 1955-ben pl. balszélső létére gólkirály lett.

A Bolond. Így is becézték társai Czibor Zoltánt és nyilván rá is szolgált a tréfás névre."Az ötvenes évek agyba-főbe ajnározott válogatottjai a bajnokságban 'külön' elbírálásban részesültek. Így azután többen elszabadultak 'láncaikról'. Sztálinvárosban játszott bajnokit a Honvéd. Czibor Zoli - bevett szokása szerint- folyamatosan értékelte a játékvezető működését. Mást negyed ennyi szemtelenségért régen kiállítottak volna. De Czibor külön kategóriába tartozott. A játékvezető végül megsokallta:
- Czibor úr, elválunk, ha ilyeneket mond!
"Bolond" a helyzet magaslatán trónolt:
-Micsoda?! Le akar menni? Arról szó sem lehet! Ki vezeti akkor a meccset? 
(Kő András-Török Péter: A magyar futball anekdotakincsei) 

saját gyűjtemény
Dicsőségfal Barcelonában 
1956-ban egy illegális dél-amerikai túra után többedmagával nem tért haza Magyarországra, hanem előbb Sárosi György hívására Rómába, majd Kubala László segítségével 3 évre Barcelonába szerződött. Az akkori lapok szerint Európa egyik legjobb csatársorával rendelkezett a Barca (Kocsis, Evaristo, Luiz Suarez, Kubala és Czibor). Szerződését azonban mégsem hosszabbították meg, így 1961-ben elhagyta a piros-kékeket, majd néhány kisebb kitérőt követően végleg Barcelonában telepedett le és kocsmát nyitott. A rendszerváltozást követően, 1990-ben hazaköltözött Magyarországra és Komáromban megalapította nevelő egyesülete utódját, a Komáromi Football Clubot.

saját gyűjtemény
Komárom 
Játékáról, immár hazatérve, így nyilatkozott: 
"Nem magamnak futballoztam, hanem a magyar közönségnek, a magyar népnek. Hogy a mi zászlónk menjen feljebb, mint a másiké, tisztelve ugyanakkor a másodikat és a harmadikat is."

2012. december 10., hétfő

Orth, a nagy előkészítő


1921."November 6-án, 35 ezer néző előtt, az Üllői úton így áll fel a magyar válogatott a svédek ellen: Zsák, Mándi, Obitz, Fogl II., Kertész II., Orth, Blum, Braun, Molnár, Schlosser, Jeny. Orth tehát a csatársor tengelyében mutatkozott be a közönség legnagyobb örömére. Tudni kell ehhez, hogy ebben az időben a Nagymező utcai Kispipa vendéglőben jöttek össze a futball szerelmesei, a különböző csapatok szurkolói. Ezen az élénk törzshelyen mindig megvitatták azt, ami volt és megjósolták azt, ami lesz, no és főleg "összeállították" a válogatott csapatot. Nem egyezer heves vita alakult ki bizonyos posztok jelöltjei miatt - hiszen senki sem volt mentes a klubsovinizmustól -egyben azonban simán megegyeztek egy októberi napon: Orthnak nem hátul, hanem elöl van a helye a csapatban! Rögtön nyílt üzenetet is küldtek Fehéry Ákos szövetségi kapitánynak, s kérték, hogy Gyurit a svédek ellen ne balhátvédként, vagy fedezetként szerepeltesse, hanem a csatársor közepén, ha életében hallgatott az önzetlen, piros-fehér-zöld színekért lelkesedő szurkolókra! Fehéry Ákos megfogadta a tanácsot. És nem bánta meg. A mezőny legjobbja Orth. Mindenki áradozik a játékáról. Olyan dolgokat produkál, hogy szinte még a mesterhármasa is eltörpül." (Hámori Tibor: Régi gólok, edzősorsok)

Orth György előbb a Vasas ifi csapatában, majd 15 évesen az MTK-ban debütált jobbösszekötőként.  Edzői karrierje meglehetősen kalandosan alakult, hiszen a nyolcszoros magyar bajnok első edzői feladata rögtön a chilei szövetségi kapitányi poszt volt 1930-ban, majd 8 évvel később újra a pályán –immár játékos-edzői szerepben- bajor bajnoki címet nyert a Nürnberg együttesével.

A nürnbergi évek után Chilébe költözött és Plattkó után ő is elvállalta a szövetségi kapitányi posztot, majd Mexikóban kérték fel ugyanerre a feladatra, amelyet Orth el is fogadott. Dolgozott Argentínában, Kolumbiában, Peruban, utóbbi országban például több edzőképző tanfolyamot is vezetett.

Élete utolsó éveiben visszatért Európába, a Porto csapatának lett az edzője, de egyre gyengülő egészségi állapota miatt már nem tudott teljes értékű munkát végezni csapatával. A Porto bajnoki címét már nem élte meg, hasonlóan sok más klubhoz, amit korábban edzett. Munkája mindig távozása után érett be, talán ezért is hívták nagy előkészítőnek: a csapatokat felépítette, összerakta, majd még mielőtt beérett volna munkája gyümölcse, távozott. Habár dicsőséglistája nem olyan színes, mint egynéhány kollégájának, szakmai hozzáértése, áldozatos és tudatos nevelőmunkája vitathatatlan.

Hámori Tibor, Orth György életrajzi könyvének írója az alábbi felhívással búcsúzott "minden idők egyik legjobb magyar labdarúgójától":

"Sportolók! Ha egyszer az Atlanti-óceán partján, Portóban jártok, látogassátok meg őt az idegen temetőben. Mondjátok meg neki, hogy keressük a hozzá hasonló tehetségeket, a játékát, sportszerűségét példaként állítjuk a mai fiatalok elé. Látogassátok meg és helyezzetek egy szál virágot a sírjára."



Orth György (Budapest, 1901. április 30. – Porto, 1962. január 11.) sikerei számokban

Játékosként

  • Magyar bajnok: 1918, 1919, 1920, 1921, 1922, 1923, 1924, 1925
  • Magyar Kupa-győztes: 1923
  • Bajor bajnok: 1938


Edzőként

  • Világbajnoki 5. helyezett: 1930
  • Bajor bajnok: 1938
  • Copa América 4. helyezett: 1957, 1959

2012. december 7., péntek

Mestersége: tánc- és illemtanár



2007-ben a The Times című angol lap elkészítette a világ legjobb edzőinek ötvenes toplistáját, melyben egy magyar edző is helyet kapott, méghozzá igen előkelő helyen: Guttmann Bélát minden idők nyolcadik legjobb edzőjének választották (holott eredetileg tánc- és illemtanár volt a foglalkozása). A huszonkét éves korára kétszeres magyar bajnok Guttmann még ennél is többre vágyott, amikor elfogadta a bécsi Hakoah szerződését, innen pedig egyenes út vezetett New Yorkba, a Giants együttesébe. Már játékosként is összesen négy bajnoki címmel büszkélkedhet, ám amit edzőként elért, az példaértékű a magyar sporttörténelemben.

Egykori osztrák csapata, a Hakoah vezetése után visszatért Magyarországra, ahol az Újpestnél, majd a Kispest csapatánál helyezkedett el. A nehéz természetéről ismert Guttmann nem egyszer összetűzésbe került a munkaadóival, Kispesten pedig legendák keringtek a Puskással zajlott nézeteltéréséről, melynek következtében azonnal távozott a csapat kispadjáról.

Hámori Tibor Régi gólok, edzősorsok c. könyvében Guttmann így emlékezett vissza az esetre:
"Jelentős mérkőzést játszottunk Győrben, a Fradi elleni sorsdöntő rangadó előtt. Nem volt szabad pontot vesztenünk. De inkább egy mérkőzést veszítsek el, mint egy játékost, gondoltam, s emiatt tört ki a balhé! A meccsen ugyanis a túlzott keménységéről ismert Patyi ok nélkül rugdalózott. Nekem ez nem tetszett! Be is szóltam a pályára: vigyázzon, mert lehívom! Két perc sem telt el, Patyi ismét durván belement valakibe! Jöjjön le - kiáltottam neki dühösen. Patyi elindult felém, de Puskás Öcsi odarohant hozzá és a csapatkapitány jogán rászólt: itt maradsz, megértetted?! És Patyi maradt! De én nem! "

Egy milánói bronzérem után Portugáliában talált második hazára, a Futebol Clube do Porto és a Sport Lisboa e Benfica csapatát is edzette, 1959-től pedig három évig a portugál szövetségi kapitányi címet is betöltötte. Közel negyvenéves edzői pályafutása során számtalan világhírű futballistával dolgozott együtt, így többek között Kocsissal, Puskással, a brazil Zizinhóval vagy Eusébióval, a „Fekete Párduccal”, olyan világhírű kluboknál fordult meg, mint az AC Milan, a Porto, az FK Austria vagy a görög Panathinaikosz.

Hámori könyvében így írt Eusebio "felfedezéséről":
"Egy nap ültem a fodrásznál, amikor belépett borotválkozni egy Sao Pauló-i volt válogatott játékos, Bauer, a brazilok Bozsikja, aki már edző volt akkor. Itt túrázunk, üdvözölt örömmel, nemsokára megyünk Afrikába is. Mivel a Benficában csak portugál származású játékos játszhatott, ezt mondtam neki: ide hallgasson, öreg, ha lát a részemre egy tehetséges spílert, aki portugál születésű, jegyezze meg a nevét. A beszélgetés után eltelt egy hónap, amikor ismét ültem a borbélynál, s mintha egy viccet mesélnék, megint jött Bauer. Na, mi van, talált nekem valakit? Ó, válaszolta, Mozambikban kiszúrtam egy fekete srácot, aki remekül bánik a labdával, meg akartam szerezni magamnak, már bocsásson meg az árulásért, de azok az ökrök húszezer dollárt kértek érte! Aztán, hogy hívják azt a fiút? Szappanozták az arcát, amikor kinyögte: Eusebio! Rögtön felálltam a székből, bementem a klub elnökéhez és kértem, hogy hozzák ide nekem azt a mozambiki srácot. Szívták a fogukat a Benficánál, húszezer dollár akkor nagy pénz volt, persze nem is sejtették, hogy az "áru" egy év múlva a tízszeresét éri. Közben a Sporting megfigyelője is ráharapott Eusebióra. De mi hoztuk Lisszabonba."

És hogy miként ért véget ez a fényes karrier? Halállal.
"S jött az SK Austria, majd vissza Portóba. De csak egy szezonra. Mert hirtelen visszavonultam...A Portónál edzősködtem. A második helyen álltunk egy kiöregedő csapattal. Soha nem felejtem el azt a napot...A Setubal ellen játszottunk, már 2:0-ra vezettünk. A második félidő 25. percében egy játékosom, a 26 éves Pavon, a legjobb portugál középpályás lepasszolta a labdát és összeesett a pályán. Meghalt. Nagyon szerettem...Mintha a fiam lett volna. A halála úgy megviselt, hogy hátat fordítottam a labdarúgásnak...Pavon abban a temetőben fekszik, ahol Orth. Gyakran meglátogatom a sírjukat."


Gutmann Béla (Budapest, 1900. március 13. - Bécs, 1981. augusztus 28.) sikerei számokban

Játékosként
  • Magyar bajnok: 1921, 1922
  • Osztrák bajnok: 1925
  • Az Egyesült Államok kupagyőztese:1929


Edzőként
  • BEK-győztes: 1961, 1962
  • KK-győztes: 1939
  • Magyar bajnok: 1939, 1947
  • Olasz bajnok: 1955
  • São Paolo állam bajnoka: 1957
  • Portugál bajnok: 1959, 1960, 1961
  • Uruguayi bajnok: 1962
  • Portugál kupagyőztes: 1962

2012. december 6., csütörtök

Fussballkönig: Schaffer Alfréd



Itthon Spécinek becézték, Németországban Fussballkönig volt a neve Magyarország első sztárjátékosának. Futballistaként 4 országban 7 bajnoki címet szerzett, egyike volt a legelső magyar professzionális játékosoknak, 1914 és 1916 között három alkalommal választották az év labdarúgójának Magyarországon.

Schaffer igazán híres játékos az MTK csapatával lett, a kék-fehérekkel 3 bajnoki címet és két gólkirályi címet is nyert. 1915 és 1919 között 15 alkalommal viselte a címeres mezt, a korszakra jellemző, hogy ebből 14 alkalommal az osztrákok ellen játszott nemzeti tizenegyünk. Schaffer nem volt a klubhűség mintaképe, játszott Svájcban, Bajorországban, Csehországban, 1919-es nürnbergi igazolásával pedig valóságos történelmi folyamatot indított el és tettével megnyitotta az utat a külföldre készülő játékosok előtt.


Müncheni beszámolók szerint ... „az üzletek kirakatában Schaffer arcképe volt látható, az utcákon, amerre járt, utána fordultak az emberek, a társaságokban róla beszéltek, s valami nagyon értékes helyi specialitásnak tartották. Fürdött a dicsőségben és a jólétben, a lapok hasábokat közöltek a játékáról, minden mozdulatát figyelték”. Heinrich Stuhlfauth, a Nürnberg rajongott válogatott kapusa, akiről utóbb utcát neveztek el a német városban, így beszélt róla: „Dicsőség a klubnak és Nürnberg valamennyi lakosának, hogy Schaffer nálunk játszik. Ameddig ez így marad, csapatunk talán soha nem veszít”. A futballkönyvíró Richard Kirn sem fukarkodott a méltatással a spéci labdarúgó alakításait felidézve: „Körültáncolta ellenfeleit, álompasszokat adott, és olyan gólokkal kápráztatta el a közönséget, melyeket rafinált gondolatok eredményeként szerzett. Amilyen robusztus, olyan intuitív és virtuóz volt, elemi lövőerővel; amit produkált, azt úgy lehetett hirdetni, mint a legragyogóbb futballshow-t”. (www.nol.hu)


1922-ben egy rövid MTK-s kitérő után Bécsben telepedett le, ahol a Konrád fivérekkel megalapították a Bécsi iskolát, neve ezután fogalommá vált Ausztriában is. Spécinek egy jó poénért sem kellett a szomszédba menni. Bécsi szerződése előtt telegramot küldött a bécsi Austria elnökének, amelyben ez állt: "Ezer örömmel szerződnék önökhöz kétezer schillingért." A válasz hasonlóan furmányos volt, így írt vissza ugyanis a bécsi sportvezető: "Jöjjön kétezer örömmel ezerért."

Edzőként bajnoki címig vezette az AS Roma csapatát, dél-német bajnok lett a Bayern Münchennel, román bajnok a Nagyvárad együttesével, itthon pedig az MTK-t vezette két alkalommal is az aranyéremig. Sikeres edzői tevékenységének elismeréseként 1938-ban felkérték a világbajnokságra készülő csapat mellé szövetségi edzőnek (ma pályaedző), ezzel közvetve ugyan, de szerepe volt a vb-ezüstérmes csapat dicsőségében is.

Schaffer Alfréd (Pozsony, 1893. febr. 13. - Prien am Chiemsee, 1945. aug. 28.) sikerei számokban

tékosként

  • Magyar bajnok: 1916/1917, 1917/1918, 1918/1919
  • Magyar gólkirály: 1917/1918 (46 gól), 1918/1919 (41 gól)
  • az év labdarúgója: 1915, 1916
  • Német bajnok: 1920/21
  • Dél-német bajnok: 1921/22
  • Osztrák bajnok: 1923/24
  • Osztrák Kupa: 1923/24
  • Csehszlovák bajnok: 1925/26


Edzőként

  • Magyar bajnok: 1935/1936, 1936/1937
  • Magyar Kupa: 1942/43, 1943/44
  • Bajor birodalmi bajnok: 1933/34
  • Világbajnokság: 2. hely 1938
  • Román Kupa: 1939/40
  • Olasz bajnok: 1941/42

2012. december 4., kedd

"Szőke Medve"



A legnagyobb magyar kapusok között tartják számon, viszonylag kevés válogatottbeli szereplése (6 alkalommal védte a nemzeti tizenegy kapuját) és rövid magyar pályafutása miatt főként külföldön csinált karriert és vált többszörös katalán és spanyol bajnokká az FC Barcelonával.

Magyarországon főként a Vasassal azonosítják a hatalmas termetű hálóőrt, 1914-1919 védte az angyalföldiek kapuját. 1919-ben, a Tanácsköztársaság bukása után kényszerült külföldre távozni, előbb Bécsben, majd harmadik „kontinentális” futballistaként igazolt Angliába, a Middlesbrough FC csapatához. Egy pesti, majd prágai kitérő után került a világhírű katalán együtteshez, a Barcelonához, melynek kapuját 189 bajnoki mérkőzésen védte. Népszerűsége olyannyira töretlen volt a piros-kékeknél, hogy 1955-ben edzőnek is visszahívták Spanyolországba Plattkót, aki ebben az esztendőben együtt dolgozhatott a Barcelona valaha élt legnagyobb magyar csillagával, Kubala Lászlóval. A spanyol nyelvterülettől élete végéig nem tudott elszakadni, másfél évtizeden keresztül dolgozott Chilében –többek között szövetségi kapitányként is-, Argentínában és Brazíliában is olyan neves kluboknál, mint a River Plate vagy a Boca Juniors. Mind Dél-Amerikában, mind Barcelonában a mai napig nagy tiszteletnek örvend a „Szőke Medve”.

Plattkó több alkalommal is megihlette a kortárs irodalmárokat. Mándy Iván róla mintázta a Csabagyöngyét elhagyó Vallai kapust, majd filmhőssé is előlépett, amikor Sándor Pál rendezésében elkészült a Régi idők focija. A legemlékezetesebb azonban mégis Rafael Alberti verse, amit egyenes a magyar kapusról/-hoz írt.

Rafael Alberti
Óda Platkóhoz!
Nem feled senki, Platkó,
Nem, senki, senki, senki
te szőke magyar medve.
A tenger, az se,
mely ott zúgott előtted és mégse védhetett meg.
Az eső se. S a fennen uralkodó szelek se.
Tenger se, szél se, Platkó, telivér szőke Platkó,
kapu őre a porban, villámhárító.
Nem, senki, senki, senki.
Kék és azúr dresszek a szélben, királyi dresszek,
kik rád törtek repülve, zúdulva Neked estek,
Platkó, Platkó, te messzi, elesett szőke Platkó,
idegen föld gyepén lángoló tigris! És kulcs,
Platkó, törött kulcs,
az arany portikusz előtt elhullt arany kulcs!
Nem, senki, senki, senki,
nem feled senki, Platkó!
Háttal fordult az ég.
Lángoltak az azúr és bíborszínű dresszek
És szél híján kihúnytak.
És a tenger, szemét lesütve,
szó nélkül összeomlott.
A gomblyukakban vérzett,
vérzett, Platkó, teérted,
magyar véred elestén,
s hogy nem volt többé véred,
lendületed, bravúrod,
remegve mind a jelvény.
Nem, senki, senki, Platkó,
el nem feled senki.
És visszatért a tenger.
Tíz zászló jött lobogva, robogva,
villámgyors lendülettel.
És visszatért a szél is. Vissza a szívbe a reménység.
Te visszatértél.
Hősi kéket s bíborszínt küldött szét a levegő az erekbe.
S szárnyak, égi szárnyak, és fehér törött, szárnyak
hullottak tollafosztva, legyőzötten a gyepre.
És lába nőtt a szélnek, és feje, törzse, karja.
És Platkó, mind teérted, te szőke magyar Platkó!
S visszatérted tiszteletére,
mert új vért zúdítottál a harc ernyedt erébe,
a szél egy rést nyitott az ellenfél kapujában.
Nem, senki sem feledhet.
Emlékszik az eső, a szél, a tenger.
S mind az aranyló
jelvények, gomblyukaknak sok bezárult virága,
kelyhét érted megint kitárta.
Nem, senki, senki, senki,
el nem feledi Platkó!
És a végét sem: távozásod,
telivér, szőke medve;
ájult zászló, a pálya fölött, vállra emelve.
Ó, Platkó, Platkó, Platkó,
honodtól messze, messze!
Mily tenger volna képes téged meg nem síratni?
Nem, senki, sem feledhet,
nem, senki, senki, senki.

(1928. május 20. Santander,
(Somlyó György fordítása)



Plattkó Ferenc (Budapest, 1898. dec.2. - Santiago de Chile, 1983. szept.2.) sikerei számokban

tékosként

  • Katalán bajnok: 1924, 1925, 1926, 1927, 1928, 1930, 1931
  • Spanyol bajnok: 1929
  • Spanyol Kupa-győztes: 1925, 1926, 1928


Edzőként

  • Katalán bajnok: 1924
  • Román bajnok: 1937
  • Chilei bajnok: 1939, 1941, 1947, 1953
  • Dél-amerikai bajnokság 3. helyezettje


2012. december 3., hétfő

Régi idők focija

Minarik Ede neve fogalom a magyar futballtársadalomban. Kultuszszimbólum ő, a század eleji labdarúgásunk hőse, igazi szerethető figura. A "Kell egy csapat!" nem pusztán szállóige, hanem idővel labdarúgásunk egyik alappillére lett, sajnos napjainkban ez még nyomatékosabban igaz. Sándor Pál korszakalkotó filmje kötelező minden futballkedvelő ember számára.



Régi idők focija


színes, magyar filmszatíra, 78 perc, 1973 

rendező: Sándor Pál
forgatókönyvíró: Bíró ZsuzsaMándy IvánTóth Zsuzsa
zeneszerző: Tamássy Zdenkó
operatőr: Ragályi Elemér
díszlettervező: Romvári József
jelmeztervező: Kemenes Fanni
vágó: Kármentő Éva

szereplő(k): 
Garas Dezső (Minarik Ede, mosodás)
Major Tamás (Kerényi úr)
Kern András (Kövesi, tartalék)
Vogt Károly (Vallay, a kapus)
Temessy Hédi (Cserépkalapos nő)
Péter Gizi (Minarik felesége, Aranka)
Márkus László (Turner Pipi)
Esztergályos Cecília (Bodó Ila, a bundás nő)
Szabó Ildikó (Vajaskenyeres lány)
Verebes István (Végrehajtó)
Benkóczy Zoltán (Maitoff, balhátvéd)
Bikácsy Gergely (Játékvezető)









2012. december 1., szombat

Dr. Sárosi György - Élet külföldön


Olaszországban edzői pályáját a Bariban kezdte, mely együttes ugyan nem tartozott az esélyes nagy csapatok közé, ám Sárosi irányításával a kitűzött célt, az első osztályban való bennmaradást sikerült teljesítenie. A Torino Football Club vezetői is ekkor figyeltek fel a magyar trénerre és csábították a nagy múltú csapathoz. Ma már legenda, ahogyan Sárosi felesége –talán megérezve a férjét fenyegető veszélyt- megkérte a Bari elnökét, hogy ne engedje Sárosit a portugáliai túrára a Torino csapatával. A tiltás életmentőnek bizonyult, hiszen 1949. május 4-én a Torino csapata repülőgép-szerencsétlenséget szenvedett és lezuhant. A balesetet senki nem élte túl, a csapatot ugyan bajnokká nyilvánították, de ezután évekbe, sőt évtizedekbe telt, amíg ismét erőre kapott az időközben megújult gárda: az 1948/49-es bajnoki címet követően legközelebb  csak 1976-ban tudta megszerezni az aranyérmet. 

Torino városában ezt követően a másik helyi csapat, a Juventus évei következtek, érdekesség, hogy a Juve későbbi sikereiben  Sárosi Györgynek is nagy szerepe volt. Az egész országot és a világ futballtársadalmát is megrázó gyász után Sárosi még egy évig Bariban maradt, ám ekkor már nem tudta megmenteni csapatát a kieséstől, így az év végén tovább állt. Egy rövid ideig a B-ligás Lucchesével dolgozott, majd 1951 őszén elfogadta a 3. helyen álló Juventus ajánlatát. Az elnökség egyértelműen az aranyérmet várta a magyar trénertől, melynek eléréséhez kitűnő játékosokból álló csapat állt Sárosi rendelkezésére. A kapus Giovanni Viola, a későbbi klubelnök Boniperti, a világhírű Ferraria és Parola, a gólkirály  Jens-Peter Hansen, és a másik  Hansen, Carl-Aage egytől egyig sztárjátékosok voltak, természetesen ehhez méltó sztárallűrökkel. Sárosi megtalálta a közös hangot velük és az idény végén -7 ponttal megelőzve a címvédő  AC Milant- lett bajnok a zebrákkal. Életrajzi könyvében a következőképpen foglalta össze a sikere titkát „Az összes játékost jóravalónak találtam, így tehát megtettem a második lépést: elkezdtem meggyőzni őket arról, hogy ne a közönségnek, hanem a csapatért játsszanak, mert különben sohasem érünk el jó eredményt. Miután egyik sem volt ellensége a másiknak, hallgattak rám. Hamarosan javult a csapat összjátéka és eredményessége, és a szezon végén újra bajnok lett a Juventus!”

Ezzel a teljesítménnyel  Sárosi doktor –aki időközben elvégezte a jogi egyetemet és jogi doktor lett- az egyetlen magyar edző, aki olasz csapatot a bajnoki címig vezetett. Szuper-Juventusnak is nevezték az 1951-52-es csapatot, hiszen a Comótól és a Laziótól elszenvedett vereségtől eltekintve egyaránt 4-0-s eredményt ért el a csapat a Palermo és a Fiorentina ellen, a Leganót 6-1-re, a Torinót 6-0-ra, az Udinesét pedig 7-2-re verték  Sárosi játékosai. Az AC Milan 3-1-es vereséggel távozott a Juve otthonából, így négy fordulóval a bajnokság befejezése előtt már bajnoknak mondhatta magát a fekete-fehér együttes és sorrendben a 9. bajnoki címet nyerte meg a patinás klubnak. 38 mérkőzésből 26 győzelem, 8 döntetlen és 4 vereség volt a mérleg, a 98:34-es gólarány pedig remek csatárteljesítményről tett tanúbizonyságot. Sárosi munkáját dicséri, hogy az idényben egyetlen nagy sztárjátékos sem sérült meg, az edző remek érzékkel használta a teljes keretet és bátran váltogatta a játékosait.

Az 1951-52-es idényben az alábbi játékoskerettel nyert a Juventus bajnoki aranyérmet Sárosi György irányítása alatt: Alberto Bertucelli, Romolo Bizzotto, Enrico Boniforti, Giampiero Boniperti, Emilio Caprile, Filippo Cavalli, Giuseppe Corradi, Rino Ferrario, John Hansen, Karl-Aage Hansen, Sergio Manente, Giacomo Mari, Ermes Muccinelli, Carlo Parola, Alberto Piccinini, Karl-Aage Praest, Ermando Scaramuzzi, Giovanni Viola, Pasquale Vivolo. Mind a közönség, mind a Sárosit Torinóba csábító Gianni Agnelli klubelnök elégedett volt a magyar edzővel, ezt bizonyítja, hogy „a Juve és az olasz sajtó ma is a legnagyobb elismeréssel méltatja az egykori csodálatos magyar futballista által villámgyorsan elért eredményeket”

Sárosi a következő idényben is remek csapatot állított pályára, ám együttese lemaradt az Internazionale mögött és csak a 2. helyet sikerült megszereznie a bajnokság végén. Ezután az olaszok nem hosszabbítottak szerződést edzőjükkel és hagyták elmenni Sárosit a Juventustól, habár az olaszok továbbra is szuperlatívuszokban beszéltek a magyar sikeredzőről. A népszerű  „menedzser” önéletrajzi könyvében nem említi a szakítás okát, amely minden bizonnyal számára is nagy csalódást okozhatott. A Juventus FC hivatalos honlapja bürokratikus okokkal magyarázza az edző menesztését, Békés Sándor: Forza! Juventus! című gyűjteménye szerint „az igazi ok Gianni Agnelli életének az alakulásában keresendő”. Agnelli elnök ugyanis 1954-ben átadta helyét öccsének, Umberto Agnellinek, akinek vezetésével új időszámítás kezdődött az olasz klubnál. A fiatalabb Agnelli új, ütőképes Juventust akart kiépíteni és ezen elképzeléseibe nem fért bele  Sárosi tevékenysége, aki ezt követően a Genoa együtteséhez csatlakozott.


A középcsapatban két eltöltött szezon után egy újabb nagy kihívást kapott, a fővárosi AS Roma klubjához került, ám  itt már nem sikerült maradandót alkotnia, egy 6. és egy 14. helyezés után Rómából is távozni kényszerült. A Serie A-t elhagyva Sárosi ezután már csak B-ligás csapatoknál edzősködött (Bologna, Brescia), felnőtt edzőséget  kizárólag Svájcban vállalt, majd közel egy évtizeden át a genovai utánpótlás-nevelést vezette, 1966-1972-ig a Sampdoriánál foglalkozott a fiatalokkal és tehetségek százait indította el futballista pályájukon. Az Olaszországban Giorgio Sarosiként ismert hatvanegyszeres magyar válogatott szakember 1993. június 20-án 80 éves korában Genovában hunyt el.


Korább írások:



2012. november 30., péntek

Dr. Sárosi György- világbajnoki döntő

Magyarország kétszer nyert világbajnoki ezüstérmet: 1938-ban és 1954-ben. Sokszor tapasztalom, hogy az Aranycsapat sikereit sokan emlegetik, ugyanakkor hajlamosak megfeledkezni arról, hogy pár évvel korábban szintén volt egy világverő magyar csapatunk is.

1938. június 19-én a párizsi döntőn a Szabó - Polgár, Biró - Szalay, Szücs, Lázár -Sas, Vincze, Sárosi dr., Zsengellér, Titkos összeállításban játszó magyar válogatott 4-2-re maradt alul Olaszországgal szemben. 


A korábban világbajnok-esélyesnek kikiáltott gárda góljait Titkos és Sárosi szerezte, ám e két találat sem volt elegendő a remekül védekező címvédőkkel szemben.  Hiába rendelkezett kiváló játékosállománnyal a magyar együttes, a hazánkban zajló rendszervita látványosan megrendítette mind a válogatott, mind a bajnoki csapatok teljesítményét. 

A FIFA kezdeményezésére megrendezett mérkőzésen Közép-Európa csapata három magyar játékossal a soraiban magabiztosan győzte le Nyugat-Európa válogatottját, a győztes  együttes csapatkapitányát  dr. Sárosi Györgynek  hívták. Az 1938-as világbajnoki „kudarcot” követően Sárosi még tíz esztendőn keresztül játszott a Ferencvárosban, az 1939/40-es és az 1940/41-es szezonban bajnoki  címet  nyert csapatával,  mindkét alkalommal gólkirály lett és többszörös Magyar Kupa-győztessé is vált ebben az időszakban. Az aktív labdarúgással 1948-ban hagyott fel, és még ugyanabban az  évben Olaszországba költözött, ahol -egy rövid svájci kitérőt követően- élete hátralévő részét is töltötte.

Korábbi írások: 



2012. november 29., csütörtök

Dr. Sárosi György- Ferencvárosi sikerek, válogatottbeli szereplések


A profiliga megalakulása nagy változásokat hozott a magyar futball életében. A csapatok nevei megváltoztak, az FTC-ből Ferencváros, az MTK-ból Hungária, az UTEból Újpest lett, a korábban külföldre szerződött labdarúgókból többen hazatértek Magyarországra. A váltás a Ferencvárosnak kedvezett, hiszen mind az 1926/27-es, mind pedig a következő idényben megnyerte a bajnokságot és ezzel történetének második virágzása indult el. A harmadik profi bajnokságot még mindig a tartalékcsapatból figyelte a 18 éves Sárosi, ám hogy komolyan számoltak vele bizonyítja, hogy 1929-ben a csapattal tartott egy dél-amerikai túrára, vagy ahogy abban az időben nevezték, portyára.  A tűzkeresztségen végül 1931-ben esett át, a szegedi Bástya ellen lépett életében először pályára a honi bajnokságban, majd szintén ez évben a válogatott címeres mezét is magára húzhatta Belgrádban. A középcsatárként és középfedezetként is bevethető játékos vezérletével a Ferencváros a bajnokságot 100%-os teljesítménnyel nyerte meg, és még ugyanabban az évben Sárosi a Közép-európai Kupában három gólt rúgott az Üllői úton a Juventusnak. Ennek a mesterhármasnak később nagy szerepe volt karrierje alakulásában, hiszen az olaszok erre a teljesítményére (is) emlékezve keresték fel 1952-ben és szerződtették le a Juventushoz edzőnek. Ezen kívül egyéb olasz kötődés is felfedezhető a játékos életében. Az 1935-ös Közép-európai Kupában az AS Roma csapatának rúgott nyolc találatból négyet  Sárosi jegyzett, az 1937-es döntőben a Ferencvárosnak a másik római együttest, a Laziót sikerült legyőznie  Sárosi mindent eldöntő góljával. 

Szintén ebben az esztendőben történt, hogy a Csehország elleni 8:3-ra végződött mérkőzésen  Sárosi hét gólt rúgott a világ legjobb kapusának kikiáltott Planickának, ezzel azóta is tartja a rekordot az egy válogatott mérkőzésen rúgott gólok számát tekintve.  A meccs főszereplője szerényen ennyit nyilatkozott erről a találkozóról: “Akkori sikeremet Cseh Matyinak és Zsengellér Gyuszinak köszönhettem. Amikor az első gólt berúgtam, Gyuszi odajött hozzám és azt mondta: Gyurka, neked ma megy a góllövés, megbeszéltük Matyival, mindent rád játszunk. Így is volt, nagyon igyekeztem, mert nem akartam, hogy a két jóbarát csalódjék bennem…”. További olasz kötődés a játékos életében, hogy habár az 1934-es olaszországi világbajnokságon csak egyetlen meccsen jutott szóhoz (igaz, akkor gólt is szerzett az osztrákok ellen), a négy évvel később rendezett eseményen már csapatkapitányként vezényelte a magyar válogatottat az olaszok elleni döntőben.

Korábbi írás: Dr. Sárosi György - fiatal évek


2012. november 28., szerda

Dr. Sárosi György - fiatal évek

Ma útjára indítok egy sorozatot egyik kedvenc labdarúgómról, dr. Sárosi Györgyről (Budapest1912szeptember 16. – Genova1993június 20.). Nem volt nehéz dolgom az anyagok összegyűjtésénél, ugyanis szakdolgozatomat is annak idején róla írtam :)

Igazán sportos családban született a későbbi labdarúgó, hiszen Béla öccse a Ferencvárosban és a válogatottban is csapattársa, László bátyja pedig úszó és vízilabdázó, az 1976-ban olimpiai bajnok ifj. László édesapja volt. A szabómester apa –a család nehéz anyagi helyzete ellenére sportos szellemben nevelte fel három gyermekét, György, vagy ahogy később szurkolók ezrei becézték, „Gyurka”  a labdarúgás mellett úszott, vízilabdázott, teniszezett, atletizált és pingpongozott. Visszaemlékezéseiből kiderül, hogy a harcosabb sportágak, mint az ökölvívás vagy a birkózás mindig is távol álltak tőle, békés természete inkább a csapatsportok felé fordította figyelmét. Ez a tulajdonsága később többször is akadályozta pályafutása során, mégis mind klubszinten, mind a válogatottban csapatkapitánnyá tudott lenni, ami a gyenge fizikuma és kevésbé harcos természete ellenére is igen nagy elismerés egy labdarúgó számára. Gyermekkorában sokáig párhuzamosan űzte a vízilabdát és a futballt, ám idővel be kellett látnia, hogy a két sportág együttes gyakorlása veszélyezteti a fizikumát (gyakran játszott délelőtt vízilabda-, majd ugyanazon napon délután labdarúgó-mérkőzésen), így végérvényesen a futball mellett döntött. A kis Sárosi a MAFC-pálya közelében nőtt fel, társaival iskola után a grundon, a Műegyetem alagsorában lévő tornateremben vagy ha felszabadult, a futballpályán gyakoroltak, többnyire rongylabdával. Önéletrajzi regénye szerint egy iskolai bajnokság alkalmával figyeltek fel a 15 éves fiúra és hívták be az FTC ifjúsági csapatához próbajátékra. A Fradi későbbi legendás játékosa így emlékezett vissza erre a napra: „Zsazsa bácsi…elhatározta, hogy kipróbál a már befutott játékosok között…Először próbára tette a labdaérzékemet. Levétel, átvétel, passz, fejelés  stb. Azután kipróbált a kétkapus játékban. Némán nézett és el-elmosolyodott.” Az ifjúsági csapatból aztán az amatőrökhöz került, majd 1931. május 21-től kezdve a profi Ferencváros játékosa lett.



Bozsik, az alvezér (Kispest, 1925. nov. 28. – Budapest, 1978. máj. 31.)


A szegény családból származó fiú a kispesti grundon rúgta a rongylabdát és közben kifutófiúként kereste a megélhetéshez szükséges pénzt. A Kispest profi csapatába 1943-ba került, edzője kezdetben Puskás Ferenc édesapja volt, később a szövetségi kapitány, Sebes Gusztáv is irányította a csapatot (nem csoda, hiszen 7 játékos is tagja volt ekkor a válogatottnak). Bozsik 1952-ben olimpiai bajnok lett, tagja volt a legendás Aranycsapatnak és emlékezetes gólt szerzett a londoni Wembley-stadionban az angolok ellen. Ekkor jegyezte meg egy újságíró az akkor parlamenti képviselőként is ténykedő Bozsikról: "Ez a képviselő megérdemelné, hogy miniszterelnök legyen!"

Emlékezetes történet, hogy 1951-ben Szusza Ferenccel és Puskással próbáltak közben járni a honvédelmi miniszternél Szűcs Sándor érdekében, akit disszidálási kísérlete miatt halálra ítéltek. Annak ellenére, hogy Puskás igen jó viszonyt ápolt a miniszterrel, a segítség későn érkezett, az ítéletet végrehajtották.

Bozsik utoljára 1962-ben szerepelt a válogatottban, később a Honvéd szakosztály-vezetője, majd elnöke lett. A kispesti stadion és a nyíregyházi labdarúgó akadémia ma az ő nevét viseli.

Kevesen tudják, hogy az Aranycsapat tagjai nem minden esetben kapták meg itthon a végtisztességet haláluk után. "A diktatúrában elhunytak halálhíréről többnyire késve és csak felületesen tájékoztatták az olvasókat, állami temetés pedig szóba sem jöhetett, egy focista ilyet általában nem kaphatott, egy futballista erre a legritkább esetben szolgálhatott rá. Bár Bozsik József kivételt képezett.... Bozsik József viszont megkapta az őt jogosan megillető végtisztességet 1978-ban. Bozsiknak a szívével voltak gondjai, ezért nem is vállalta egy meccsnél többször a kapitányságot. A középpálya agya nagy és szervezett búcsúztatásban részesült, koporsóját társai vitték, ezrek nyilváníthatták ki részvétüket." (www.sportgeza.hu)

Bozsik József a farkasréti temetőben nyugszik.


2012. november 26., hétfő

A londoni 6:3 margójára

Biztos vagyok benne, hogy minden futballszerető futballszakértő el tudná sorolni az évszázad meccsének fontosabb momentumait, a gólszerzőket, az összeállításokat stb.

Sok bőrt lehúztunk már erről a mérkőzésről, hisz -sajnos- nagyon régen  történt. Ezért az újabb okosságra és személyes véleményre most én nem vállalkoznék, de mindenképp szeretnék megemlékezni erről a felejthetetlen meccsről. És hogy ki fog nekem ebben segíteni? A legkompetensebb személy, Sebes Gusztáv. 

"A mérkőzés után az angol játékosok odafutottak a magyarokhoz, ölelgették őket, gratuláltak nekik. Páratlanul szép, sportszerű jelenet volt. Utána az angolok mindaddig a pályán maradtak, amíg a magyar csapat a százezresnél nagyobb közönség tapsvihara között az öltözőbe vonult. Így mutatták, hogy az ünneplés szerintük is csak a magyar játékosoknak szólt....Az "évszázad mérkőzésé"-t jóformán minden kiváló európai futballszakértő végignézte. Hosszú ideig tartott, amíg valamennyiük sajtónyilatkozatát alaposan áttanulmányoztam. Nem a dicsérő jelzők, hanem a szakszerű észrevételek érdekeltek.

Stanley Rous, aki ezt a nagy erőpróbát kezdeményezte, így kezdte nyilatkozatát:

-Sajnos, a magyarok nem engedték bemutatni a mieinknek, hogy tulajdonképpen mit is tudnak...A magyarok új elemeket vittek a játékba, és ezzel előrelendítették a sportág fejlődését. A csatárjáték terén új utat törtek...

Az angol válogatott csapat szövetségének magalakulása után kilencven esztendővel a magyaroktól szenvedte el az első vereséget hazai pályán." (Sebes Gusztáv: Örömök és csalódások)

Találtam még egy érdekes megemlékezést a legendás mérkőzésről. A francia rendező, Jean-Luc Godard például kívülről fújja az Aranycsapat tagjait, A mi zenénk c. filmjében pedig utalást is találunk a magyar focisták csodálatos győzelmére: "A kapuson  kívül az összesre emlékszem: Puskás ("a vágtázó őrnagy"), Bozsik, a jobbszélső ("az alvezér"), Sándor ("az őrült szélső"), Kocsis ("az aranyfej"). Az angolok közül viszont csak Stanley Matthews jut eszembe". (www.mult-kor.hu)